Chapter 02.

Drága olvasóim!

Röstellem, hogy ilyen későn sikerült hoznom a részt. Sajnos a tanárok úgy döntöttek, hogy a szünet előtt miért is ne keményítsenek be, a szünetre pedig rengeteg házit és szóbelit adtak, hiszen a szünet utáni héten kapásból 7 tantárgyból is témazárót írok. Na de erről elég ennyit. A héten még kicserélem az előre tekintőt a következő fejezethez, és remélem ez a fejezet is elnyeri tetszéseteket. Örültem a kapott visszajelzéseknek az előzőnél, remélem azért többen komiztok majd ehhez. Boldog Haloween-t mindenkinek! 

Elody.xx

Szeptember 2.
The fight

Arra keltem, hogy valaki kinyitja az ajtóm. Nem láttam ki az, mivel a szememet sem voltam hajlandó kinyitni. Hirtelen ért a felismerés, hogy épp jéghideg vizet öntenek a nyakamba. Úgy pattantam fel az ágyból, mintha puskából lőttek volna ki. A hajamat kisöpörtem az arcomból és láttam a raszta tincseket amik távoznak az ajtómon kívülre. Kirontottam a szobámból egyenesen Rhett után az udvarra, ahol sikerült utolérnem és rávetődtem a hátára. Nem számított arra, hogy utolérem, pláne arra, hogy rá is ugrok. Rhett szétterült a földön a lendületemtől én pedig rajta. Bár én puhára estem, nem hiszem neki jól esett-e a föld puhasága. Belőlem kitört a nevetés és szegénykém sajnálatára, rajta fetrengtem röhögés közben is. Eszembe jutott valami, amit most kiérdemelt. Az oldalához nyúltam és őrült módjára kezdtem csikolni. Úgy visongott, mint egy kislány, ráadásul kapálózott összevissza. Nevetett is közbe, így volt olyan pillanata is, mikor nem tudta melyiket csinálja. Láttam a többiek kijöttek és gondolom minket vizslattak a szemükkel. Élveztem, hogy végre egyszer valahára én is kínzom egy kicsit Rhettet.
- Na jó megkegyelmezek – ültem gyengéden a csípőjén, de már nem csikiztem. Erre a mondatra felcsillant a szeme és elmosolyodott. Szerintem még az égnek is hálát adott, de hát ő tudja. – Egy feltétellel – tettem hozzá, ami nyomban lehervasztotta arcáról a mosolyt az arcáról. Erre felkuncogtam. Nem tudom, mire számít vagy nem, de nem fog sokat dolgozni az biztos. – Egy hónapig csinálsz nekem minden reggel egy bögre kávét – ült ki az arcomra egy diadalmas mosoly. A megkönnyebbülés sóhaja hagyta el a száját.
- Hú. Már azt hittem valami rosszabb lesz- ült fel, így fej-fej magasságban voltunk. Kezdett egy kicsit kínossá változni a helyzet. Leheletét már az arcomon éreztem. Nem tudom Rhett érez-e irántam valamit, de én iránta nem. Inkább felnézek rá, mint a bátyámra és természetesen a legtöbb ilyen poénjában és szívatásában benne vagyok. Csak ennyi, és semmi több. Helyesnek helyes azt nem tagadom, de nem úgy nézek rá. Mielőtt történne valami felállok róla és felé fordulok.
- Várom a kávém – kacsintok rá egy széles mosoly kíséretében, azzal besétálok. A többiek addigra már bent ültek és a konyhában tömték a fejüket különböző kajákkal. Én a szobámba mentem, bár már jelezte a hasam nem is egyszer, hogy éhes vagyok. A szekrényemben kutatva eszembe jutott, nem is tudom milyen kint az idő. Az ablakomhoz mentem és próbáltam azon a tipikus hercegnős nyitáson kinyitni, ami középen van elválasztva és két kézzel kell széthúzni jobbra és balra. Sajnos nem jött össze, mivel egyáltalán nem nyitható így az ablakom. Mikor Rhettel voltam kint az udvaron kellemes idő volt. Pedig csak pizsama felső volt rajtam. Ehhez megfelelően választottam ki egy fekete ujjatlan felsőt, ami egy kicsit csipkézett volt. Hozzá egy fehér alapon kék mintás csőszoknyát. Gyorsan felkaptam pár darab nyakláncot még és a pilótaszemüvegemet is. Egy fekete fűzős magassarkú mellett döntöttem, amit a kezembe vettem, míg a másik kezemben a táskám volt. Lementem a konyhába a Rhett csinálta kávémért. Egész jól sikeredett, ahhoz képest ahogy ő szokta az ilyen dolgokat csinálni.

- Csini vagy. Ma lesz a meghallgatás? – huppant le Nora a mellettem lévő bárszékre.
- Köszi. Amúgy holnap lesz, de nem tudom mit kéne arra felvennem – húztam el a számat. – Segítesz majd? Mert fogalmam sincs mennyire szoktak kiöltözni ilyenkor az emberek.
- Persze, hogy segítek. Ha pedig nem találunk semmit itthon, akkor elmegyünk vásárolni neked egy csini és egyben szexi ruhát – kacsintott.
- Szia RonaaaaAzta! Nagyon jól nézel ki! – mért végig többször is Damien. Már szinte zavarban éreztem magam és mivel a fejlehajtás már unalmas, belekortyoltam a kávémba. – Ja, bocs csak azt szerettem volna mondani, hogy ma is szívesen elkísérlek. Egyébként hova készülsz így kiöltözve? – futotta át még egyszer a tekintetével a testem.
- Na ugye?! Én is ezt mondtam.
- Csak a suliba. Úgy is egész nap próbálunk az előadó teremben, mivel még nem vettek fel hivatalosan így nincs milyen órára bemenni – rántottam meg a vállam.
- Nicsak nicsak! Ki csípte ki így magát? – jött be Jared is.
- Ne kezd te is - hajtottam a fejem a pultra. – Amúgy egyáltalán nem értem miért csináljátok ezt, hiszen máskor is így nézek ki.
- Nagyon ritkán hordasz szoknyát és ez most így feltűnik. Így jön az az ötlet, hogy például randid lesz vagy ma lesz a meghallgatás? – szólalt meg ismét valaki más. Sajnos az arcát nem láttam, mivel a fejem a pulton volt, de hangjából ítélve Ronanre tippelnék. Felnézek egy pillanatra és eltaláltam, Ronan kezdett el majszolni egy szénné égett pirítóst.
- Pfuj! Te azt hogy a fenébe bírod megenni? – néztem rá egy kis undorral és meglepődöttséggel az arcomon.
- Egyszerű, mint az 1x1. Lusta vagyok magamnak csinálni és gondolom ezt már senki nem eszi meg, így hát megeszem én. Nem olyan jó az íze, mint hittem, de ehető.
- Asszem én inkább megyek – csúsztam le a székről és mentem oda a cipőmhöz. Felvettem és bekötöttem, majd a táskát a vállamra dobtam. - Damien igyekezz! Már kész vagyok és nincs kedvem várni – sóhajtottam.
- Már itt is vagyok – ugrott hirtelen mellém. Az úton ismét csendbe burkolóztunk. Gondolkodott valamin, mert látszott nagyon el van foglalva. Nem értem ilyenkor mi baja. Ha kettesben vagyunk szinte sose beszélünk. Bezzeg mások társaságába. Ott be nem áll a szánk és egymáson csüngünk egyfolytában.

 Valamikor már szó szerint is ott szoktam csimpaszkodni a nyakában, mint egy kismajom. Egy biciklis jött előttünk. Damien a hátam mögé lépett, de a kisujja érintette az enyémet. Hirtelen törtek rám az emlékképek, mintha dézsából öntenék. Alaposan megfigyeltem őket és furcsa volt ezt látni a fejemben, de nem az én emlékeim voltak, hanem az övéi. Már nem csak az emlékeit találtam meg a fejemben....

Bárcsak most is beszélnénk. De miért nem beszélünk? Nem merek kezdeményezni, mert mi van ha hülyeséget mondok? Miért érzem így magam még mindig? Ha nincs velem hiányzik, de ha velem van akkor is. Lehet azért mert nem teljesen az enyém, hiszen néha olyan vágyakozó érzéseim vannak utána. Vissza kell fognom magam, mert rájön mit is érzek valójában. Viszont, ha a reggelre gondolok elfog a féltékenység és a düh. Én Rhett helyében megcsókoltam volna Ronát. Annyira kíváncsi vagyok mit gondol rólam. Azt tudom, hogy a legjobb barátjának tart, de ennyi és semmit több? Ha lenne egy kis reményem azonnal kihasználnám, azt ugyan nem tudom hogyan, de biztosan ki. AHJ! Túl sok a HA és a megválaszolatlan kérdések. Egyetlen személy van akinek az érzéseimről szoktam beszélni. Viszont vele most nem beszélhetek, mert akkor rájön mindenre és nekem annyi. Csak ránézek és boldogság tölt el. Gyönyörű most is, mint mindig, bár most egy kicsit a szexi stílushoz hajlott az öltözéke még ez is jól áll neki. Mindig is nyugalmat találtam, ha azokba a fekete íriszeibe néztem, ami…

Elváltak a kisujjaink és megszakadt a gondolatmenete. Legalábbis nálam biztos. A gondolatairól eszembe jutott az a bizonyos éjszaka is. Azóta is kitartóan szeret. Melegséggel töltött el ez az érzés. De miért nem vallja be akkor? Nincs mitől félnie. Most, hogy így szóba hozta én is kívánom a csókját. Azokat az íves, telt ajkakat. Verd már ki a fejedből! Szólt rám hirtelen egy hang. Hát, Damien biztos nem szólt, de akkor ki vagy mi volt? Lehet a lelkiismeretem? Nem tudom. Hamar megtettük a sulihoz vezető utat, ugyanis már a suli előtt voltunk.
- Azt hiszem én most nem megyek be – fordult felém. – Nem szeretnék újabb ilyen kirohanásokat, ha érted mire gondolok – húzta el a száját, miközben a suli felé pillantott, hátha ott van Mandy és a csatlósai – Jut eszembe! Ezt otthon hagytad, gondolom nagy hasznát fogod venni. – nyúlt bele a farmer zsebébe. Vártam mire gondol, hiszen halvány lila gőzöm sem volt mit felejtettem el elhozni magammal. Ekkor kihúzta a zsebéből a feketebőr csöves kesztyűmet. A bal kezemre pillantott, amin tényleg nem volt semmi takarásra szolgáló ruhadarab. Tisztán látszódott a fekete skorpiók jele.
- Köszönöm! Élet mentő vagy! – sóhajtottam fel, majd a nyakába ugorva öleltem meg. Először meglepődött, hogy így reagálok, de aztán éreztem az ölelő karjait a derekam körül. Arcon pusziltam és elengedtem – Biztos nem jössz be? – kérdeztem egy kicsit félénken.
- Biztos, de cserébe máskor is elkísérlek majd rendben? – simította végig kezével az arcom.
- Hát, akkor nekem mennem kell próbálni. Szia. – intettem neki és már el is indultam, de keze a csuklóm után kapott.
- Hékás – fordított szembe magával. Keze még mindig fogta az enyémet. Közel hajolt hozzám, majd a telt ajkai érintették pírba öltözött arcomat. Kis cuppanás is hallatszott mikor elhajolt – Most már én is elköszöntem tőled – mosolygott féloldalasan. – Jut eszembe! A bunyót ne feledd, majd küldök neked SMSt a helyszínről, meg a többiről. Jó kis bunyós napot – azzal megfordult és hazafelé indult. Láttam a távolodó alakját, ami lassan halványult majd eltűnt. Egy mélyet lélegeztem és az agyam kattogott. Sosem búcsúzott még így tőlem. A homlokomra sokszor kapok tőle puszit, de az teljesen más. Az arcomon még mindig meleg bizsergést éreztem, olyan kellemeset. Az épületbe lépve azonnal kiszúrtam Mandyéket. Nem nyújtottak szép látványt. Inkább vakították azzal a sok rózsaszínnel a fiúkat, minthogy csábították volna. Sose fogom megérteni az ilyet. Miért kell kitenned mindenedet azért, hogy felkeltsd a fiúk érdeklődését? Én sosem csináltam ilyesmit és nem is fogok. A mai ruhám mondjuk egy kicsit rövid, de azért ahhoz képest elég sokat takar. A próbateremhez vezető folyosó az aula túloldalán van. Kezdhettem átverekedni magam a tömegen, hurrá. Párszor utánam fütyültek, de én csak bemutattam nekik. Nem vagyok én kutya, hogy fütyülésre ugorjak már is! Mandy gyilkos pillantásokkal követte minden mozdulatomat. Gondolom majd felrobbant az irigységtől, mivel őt semmilyen fütty nem jutalmazta. Egy diadalmas mosolyt vetettem felé, majd haladtam tovább az eredetileg kitűzött célom felé. A teremben lévő színpadon a srácok pont most állították össze a dobfelszerelést.
- Sziasztok. – mentem fel hozzájuk a színpadra. Odamentem Georgehoz és megöleltem. Ugyanígy Maxot is.
- Szia neked is. – mondták egyszerre.
- A dalt sikerült befejezned? – fordult felém Max.
- Igen, szerintem egész jól sikerült – a táskámban kezdtem kotorászni, meg is lett az eredmény hiszen hamar a kezembe akadt a dalos könyvem. Kivettem a táskámból, a könyvből pedig három papírt, amire rá volt írva a dal. – Tessék – adtam oda mindkettejüknek a papírt. Gyorsan átfutottam én is a szememmel.
- Akkor próbálhatunk is – ült Max a dobok mögé. Elkezdte, majd George követte a gitárral. Elkezdtem a dalt és szinte már úgy éreztem szárnyalok. Ilyenkor mindig annyira felszabadulok és teljesen beleélem magam, szóval mikrofonnal a kezemben tombolva a színpadon élveztem a nem létező közönség sikolyait. A szám végén odafordultam a srácokhoz.
- Na? Hogy tetszik?
- Szerintem nagyon jól megírtad, ügyes vagy – adott egy ölelést Max.
- És neked George?
- Szerintem is nagyon állat ez a szám, de mintha hiányozna belőle valami – sose hallottam még így beszélni. Jó, két napja ismerem de olyan kis illemtudónak és csendesnek tűnt elsőre.
- Miro ugye te mondtad, hogy tudsz gitározni? – hozott felém egy gitárt, mire aprót bólintottam. – Be kéne majd ezzel kapcsolódnod, mivel ez lágyabb egy kicsit a basszusnál. Próbáljuk meg így is – azzal visszaállt a helyére. – Egy….két….há…és.. – újra kezdtük az egészet. Mikor én is becsatlakoztam a gitárral, teljesen más hangzású lett a dal. Így sokkal jobban tetszett nekem is. Mint mindig, most is felszabadultam éneklés közben. Persze most nem rohangáltam mikrofonnal a kezemben, hiszen helyette ott volt egy gitár. A dal végeztével éles taps törte meg a csendet.
- Ez valami eszméletlen volt – jött fel hozzánk a színpadra.
- Jó napot tanár úr – hangoztattuk kórusban.
- Elnézést, hogy csak így rátok török, de ez a dal fantasztikus! Az iskolai tehetségkutatóra készültök?
- Nem. Tudja holnap van a felvételi meghallgatás és arra készülünk – mondtam gyorsan, hiszen erről a versenyről még nem is hallottam semmit.
- Értem. Nos, kár pedig nagy esélyetek lenne. Egyébként szerintem ezzel a számmal simán be fogtok kerülni. Sok sikert holnapra. Viszlát – indult az ajtó felé.
- Elnézést tanár úr, de ön nem lesz ott holnap? – szóltam utána, mivel úgy tudtam zene szakos.
- Nem. Én sajnos nem leszek jelen a pontozók közt és egyébként is órám van, de sajnálom amiért kihagyom. További szép napot – intett egyet és folytatta útját a kijárat felé.
- Mit szólnátok egy kis szünethez meg amúgy is éhen halok – fogta meg a hasát Max.
- Benne vagyunk – pacsiztam le a másik fiúval.
- George jössz velem a büfébe? És te Miro?
- Bocsi, de én most nem. Talán máskor. Még meg kell néznem valamit. Itt találkozunk sziasztok – mentem kifelé. Az utam a hirdetőtábla felé irányult. Úgy tudtam ma van az önvédelmi harc oktatása. A tábla tele volt szórólapokkal és hirdetésekkel. Volt olyan is, aki egy használt klarinétot árult. Sok hasonló baromsággal találtam szembe magam, mikor megakadt a szemem egy bizonyos szórólapon. Elvettem belőle egyet és boldogan ugráltam be a jelenlegi próbatermünkbe.
- Srácok! – ugrottam fel a színpadra, míg ők teli szájjal felém fordultak. – Baj lenne, ha most egy kicsit elmennék?
- Hova?
- Ide! – dugtam az orruk elé a szórólapot. – Ha szeretnétek gyertek velem. Örülnék neki – mosolyogtam rájuk.
- Ilyen harcias lány vagy? – vonta fel a szemöldökét George. „Ha tudnád mennyire” – gondoltam magamban.
- Szóval?
- Én is kíváncsi vagyok én megyek. És te Max?
- Engem nem annyira vonz a verekedés, bár elmehetek. Mikor lesz?
- Öt perc múlva, úgyhogy szedd a cuccod és mehetünk – kaptam a táskám után. Max persze betömte gyorsan a hamburger maradványait a szájába, így fuldokolva próbált utolérni minket. Végül sikerült megennie mire a csarnokhoz értünk. Voltak ott egy jó páran. Lányok és fiúk vegyesen. Láttam Nathent is. Az edző a lelátóról lehívta azokat az embereket, akik eddig is jártak vagy aki ki szeretné próbálni.
- Hé! – böktem oldalba a könyökömmel Maxet. – Léci vigyázol a cuccomra? – erre csak egy bólogatást kaptam válaszul. Levettem a szemüvegem és a magassarkú cipőmet, majd én is lementem az edzőhöz. Mindenki fintorodva és gúnyolódva nézett rám, mikor leértem. Láttam, hogy többen elkezdenek suttogni és nevetni. Nem különösen érdekelt, hiszen tudom mire vagyok képes, viszont nekik halvány lila fogalmuk sincs ki is vagyok valójában.
- Ms. Logas. Ezt komolyan gondolta? – futotta rajtam végig a tekintetét. Lehet csak a ruhámmal van gondja. Bár azt meg is értem, hiszen szoknyában bunyózni nem olyan kellemes és jó.
- Igen Mr. Medrik. Komolyan – mondtam fagyosan a szavakat. Egy inkább hagyjuk fejrázást csinált az edző és beállított a sorba. Külön csoportozta a régen járókat az újakkal. Minden új akkor kerülhetett be, ha harcba száll egy régivel és úgy minősítik a mozgást és az erejét. Végignézve a két csoporton meglepődtem, hogy egyedüli lányként állok itt. A régiek közül kiszúrtam egy ismerős mogyoróbarna szempárt is, aki egy szinte már izomkolosszus sráccal beszélgetett. Tényleg nagy darab fickó volt szinte az összes és most nem súlyra értem. Magasak és kigyúrtak voltak. Persze egy pár kivétellel. A tanár sorba osztotta a párokat és furcsa módon pár kezdő leverte a régiek közül kapott párját. Rajtam kívül mind a két csapatból verekedett már mindenki. Volt akinek vérzett egy kicsit a feje, vagy esetleg más sérülései lettek. Olyan, mintha otthon lennék a mi bunyóinkon, annyi különbséggel, hogy ez egy iskola és persze nem durvák annyira a sérülések.
- Nos. Válassz magadnak párt, mert verekedett már mindenki és amúgy is a lányoknak ennyi előny jár.
- Válasszon maga nekem.
- Rendben. Travis Oxelo lesz a párod.
- Lenne egy kérdésem – fordultam az edző felé. – Mennyire lehetnek súlyos sérülései az illetőnek?
- Drágám! – mondta gúnnyal a hangjában. – Itt csak akkor van vége a menetnek, ha valamelyik fél feladja. Ki volt írva csak saját felelősségre vállald el. Visszalépni nem lehet.
- Ki mondta, hogy vissza akarok lépni? – képedtem el. Ilyet gondol rólam? – Csak kíváncsi voltam, hogy halálra verhetem e az ellenfelet, és ennyi.
- Te halálra? Travis jár ide a legtöbb ideje önvédelmet tanulni. Már a gimnázium előtt is jött hozzám órákra az akkori gimisekkel. De tudod mit? Sok sikert.
- Köszönöm az oktatást - forgattam meg hanyagul a szemem.
- Mielőtt hozzákezdenél a kesztyűdet vedd le – és most kaptam sokkot. Hogy mi? Ha leveszem kiderül az egész életem és akkor már mindenki biztos tudni fogja ki vagyok. Nem vehetem le. Nem ismerhet fel senki. Most mégis mihez kezdjek? – Őőő…….. tudja fáj a csuklóm és ez valamennyire tartja. Szóval nem vehetem le, mert akkor nem tudnám kiütni Travist se. – Igen! Azt hiszem kellőképpen kimagyaráztam magam. Legalábbis remélem.
- Gyere velem egy kicsit az irodámba és adok rá fáslit – vezetett be az irodába. Én inkább sportszertárnak hívnám, mivel van benne egy asztal és hozzá szék is, meg persze gép az íróasztalon, azon kívül mindent tornaszerek vesznek körül. Az asztal fiókjából előhúzta az említett fehér anyagot és kérte vegyem le a kesztyűt, majd ő megcsinálja nekem jól a kötést. Felajánlottam, hogy nem kell idenéznie és szívesen megcsinálom magamnak is, de hajthatatlan volt. A kesztyű lekerült a kezemről és az edző szinte nyitott szájjal bámult. Mintha elkezdett volna csillogni hirtelen a szeme. Csak nem sír?
- Szóval ez….. az a jel amire gondolok? – simította végig ujjaival a csuklómon lévő skorpiót.
- Ez csak egy tetoválás, ami nem sikerült valami jól, ezért takarom mindenki előtt.
- Ne is tagadd Miro! – emelte fel a már lassan rám  a könnyekben úszó szemét. – Vagy inkább szólítsanak Ronának?
- De…… ezt honnan tudja? – nyílt nagyra a szemem a meglepődöttségtől, hiszen csak a bandában szólítanak így és csak, de csak is ők tudják ezt a nevem.
- Emlékszel Eliottra? – halványan bólintottam. Őt nem neveztük nevén, mivel nagy sebhelyeket szakított fel a lelkünkben a név kimondása is. Ő is közénk tartozott, de az egyik bunyón egy áruló is tartózkodott, aki felgyújtotta az épületet verekedés közben. Nem tudott sajnos időben kiérni és füstmérgezést kapott. Később a lángok ragadták el az utolsó csepp energiákat a testéből. Szóval aznap éjjel hunyt el. Damien mellett ő volt a legjobb barátom. És én is neki. Sokszor mondták, hogy összeillünk, de ahelyett szereztem neki sokszor barátnőket. – Nos… - vakarta meg idegességében a tarkóját. – Hogy is mondjam neked? A keresztfiam volt.
- Részvétem tanár úr.
- Köszönöm. Az igazat megvallva már első napon ismerős és gyanús voltál nekem. Főleg az a Mandys akciód után. És végre rájöttem miért – kezdte befáslizni a kezem. Még tovább mondta a történetét, de én nem tudtam rá odafigyelni. Hiányzott Eliott nagyon. Viszont neki még jobban, hiszen rokoni kapcsolatban vannak vagyis voltak. – Kész is. Aztán rúgjad nekem szét a seggüket – kacsintott. Én rámosolyogtam majd elhagyva az irodát a csarnokba mentem vissza.
- Na mi az királylány?! Csak nem megfájdult a kezecskéd? – gúnyolódott Travis vékony hangom utánozva, ahogyan a kezét sajnáltatja. Egy csomóan vele együtt nevettek, de Nathen nem tette ezt. Örültem neki, hogy van legalább egy ilyen ember akinek nem vagyok nevetség tárgya, mert lány vagyok és verekedek. Sípszó és elhallgatott mindenki.
- Úgy döntöttem, mivel a kisasszony – mutatott rám. – Nagyon nagyra tartja magát, ezért nem csak egy fiú ellen kell kiállnia – kacsintott rám, amit egy mosollyal köszöntem meg. – Első küzdő Travis. Kérlek álljatok a kijelölt területen belülre. Remélem a szabályokat mind a ketten tudjátok. És ezt most nem azért mondom, de a büszkeség ellenére is jobb feladni, mint meghalni. Hát kezdődjék! – szólalt meg újra a sípszó. A terület egy kör volt amin Travis elkezdett körbe-körbe menni lassan. Én követtem, hogy szembe kerüljünk. Többször is lenéző és megvető pillantásokat kaptam tőle, de nem érdekelt. Kezét lendítette, de elhajoltam így a levegőt találta el. Egy gúnyos mégis diadalmas apró mosoly jelent meg az arcomon. Hirtelen lendítettem a kezemet és gyomorszájon találtam. Láttam az arckifejezésén mindjárt összeesik. A ’néző közönség’ egy hatalmas júj-jal és valaki pár fájdalmat utánzó szóval szólalt fel. Még egyszer próbálkozott az arcom közepe felé, de elkaptam a kezét és egyet fordulva a földhöz csaptam háttal. Fetrengett egy kicsit majd elengedtem a kezét.
- Segítsek? – nyújtottam felé a kezemet.
- Nem kell te ribanc! Hagyjál! – mordult fel a földön fetrengve. Hogy minek nevezett?! Na itt és most azt hiszem, ha nem adja fel a halálfia lesz. Megragadtam a kezét erősen, majd felráncigáltam álló helyzetbe. Próbált ütést mérni rám, de sikertelenül én azonban még kettőször vágtam gyomorszájon. Lassú és gyenge volt a védekezése. Megfogtam a tarkója felett a fejét és felemelve a térdem fejbe térdeltem. Hátra esett vérző fejjel és háromszor ütötte meg a padlót a feladás jele képpen. Odamentem hozzá és leguggoltam. A füléhez hajolva oda súgtam neki :Máskor gondold meg kit ribancozol le! A lelátóra nézve mindenki tátott szájjal bámult felém. Nem értettem miért. Csak elvertem egy bunkó és nagyképű srácot. Ennyi az egész, nem kell nagydobra verni.
- Na, ki szeretne megküzdeni következőnek Ms. Logas kisasszonnyal? – fordult az edző a fiúk felé. Az egész fiúbanda hátrébb lépett minimum két lépést és heves fejrázással jelezték, ők ugyan nem. Felkuncogtam a reagálásukon, majd oda mentem az edzőhöz.
- Nos, azt hiszem mára végeztem tanár úr. Visszakaphatom a kesztyűmet?
- Persze. Az irodában hagytam. Nathen! – szólt hátra. – Travist vigyétek fel Derekkel az ápolóiba, mindjárt megyek én is. A többiek addig a szokásos edzés elkezdhetik – adta ki az utasításokat, mint egy parancsnok. – A kesztyűd – tette elém. Letekertem a fáslit a kezemről és ráhúztam a fekete színű, bőr, csöves kesztyűmet. – Tudod miért nem álltak ki ellened? – erre csak egy fejrázás és egy halk nem volt a válaszom. – Mivel legyőzted, vagy mondjuk úgy inkább, hogy megverted Travist nem mernek kiállni. Travis volt az összes közül a legjobb. Senki sem tudta legyőzni őt, ezért nagyképű és beképzelt lett és nem csak veled viselkedik így, hanem mindenkivel. Sajnos néha még velem is. Egyébként büszke vagyok rád, hogy így fogalmazzak és örülök neked. Persze utólag bocsánatot kérek a lenézésem miatt amiért lány vagy.
- Semmi baj tanár úr! – mosolyogtam. – Már megszoktam – vontam vállat.
- Akkor most járni fogsz erre az önvédelmi órára vagy csak bejöttél?
- Járni szeretnék. Persze csak, ha nem gond.
- Dehogyis! Örömmel üdvözöllek a csapatban. Holnap is lesz egy edzés. Azt még nem tudom mikor, de amint tudom a táblára ki lesz rakva. Most már mennem kell Travis után. Viszlát Miro. – állt fel és hagyott ott az irodájában. Én is felpattantam és a csarnok felé mentem. A lelátón még mindig voltak egy páran, de hamar kiszúrtam Maxat és Georgeot.
- Sziasztok – mosolyogtam vidáman.
- Te….te…..ezt……ezt meg hogy?
- És……..ott……meg….ott…….úristen!
- Ezt hogy a fenébe csináltad? – szólalt meg végre Max, bár mondjuk megilletődés jelei látszódtak az arcán, nem is kicsit. – Csak úgy elverted azt a kigyúrt csávókát és te meg sem sérültél, meg semmi. Mondjuk a szoknyád egy kicsit véres, de akkor is. Ezer százalék, hogy én se vertem volna le Travist.
- Figyeljetek, nem kell ezt nagy dobra verni. Igen szeretek verekedni és képzeljétek lány vagyok. Felidegesített, szóval azt kapta amit megérdemelt. Majd lehet egyszer úgyis megtudjátok a sérülések nélküli bunyóim okait. De most menjünk – kaptam fel a cipőmet. Épp bekötöttem, mikor a cipőm orrától pár centire megállt egy rózsaszín tűsarkú. Na,ne! Ezt nem gondolja komolyan Mandy, hogy idejön és leáll nekem nyalizni! Remélem minél előbb elhúz a picsába. Vállamra dobom a táskám miközben felállok és igazam volt. Mandyvel találtam szembe magam.
- Mit akarsz? – vágtam hozzá flegmán a szavakat.
- Semmit, semmit. Vagyis még is szeretnék valamit. Két dolgot. Először is! Mi van a kesztyűd alatt, hogy mindig mindenhol felveszed? Arra gondoltam, valami mágikus vagy varázslatos erő, ami erőssé és legyőzhetetlenné tesz.
- Nem néztél véletlenül egy kicsit túl sok barbiet? – vontam fel unottan a szemöldököm.
- Ezt most elengedtem a fülem mellett. Szerencséd, mert nem álltam volna jót magamért – tettette a nagy felháborodását, sűrű szempislogással párosítva. – A másik pedig az, hogy mit szólnál hozzá, ha csak mi ketten holnap suli után elmennénk vásárolni? – vette elő azt a gyengéd és megjátszott mosolyát. Már szinte hányni tudtam volna a csajtól. Tegnap még nekem esett, hogy mit képzelek magamról, ma meg már elhív magával egy közös programra a csatlósai nélkül. Ekkorát nem süllyedhetett idáig. És akkor eszembe jutott egy hirtelen ötlet. Kezét gyorsan megfogtam és az én kezeim közé vettem…

...Nathen…..Nathen……Miért nem vesz észre?...

- Te meg mi a büdös francot képzelsz magadról? – rántja el a kezét. – Ne fogdoss, te senki házi csitri! – és itt szakadt el a cérna.
- Most tépjelek meg vagy hagyjak két perc előnyt mentőt hívni? – közeledek hozzá. A dühtől eltorzultnak érzem az arcom. Szikrákat szórok a szememmel és gyilkos pillantásokat vetek rá. Kezem ökölbe szorul mellettem mielőtt behúzok neki egyet.
- Két perc mentő! – nyávogja fel, azzal ki is szalad a csarnokból.
- Megyünk. A teremben találkozunk – intettek a fiúk és ők is elhagyták a csarnokot. Én még összeszedtem a cuccaimat és az ápolóiba indultam. Nem tudtam merre találom, de hátha ki van írva valahova. Balszerencsémre nem volt. Kedvemre elindultam az egyik szimpatikus folyosón, majd befordultam és nekimentem valakinek, aki pont az ellenkező irányból jött.
- Bocsi – mondtuk egyszerre. Elmosolyodtam és felnéztem ki az. Nathen állt előttem, még az edzős cuccában volt.
- Úgy látszik valahogy mindig összefutunk. Nagyon csinos vagy – mosolygott féloldalasan. – Egyébként Nathen vagyok – nyújtotta a jobbját.
- Tudom. Én pedig Miro és köszönöm – mosolyogtam.
- Mikor először láttalak az igazgatóinál, nem gondoltam volna, hogy ilyen csaj vagy. Mármint az oké, beszóltál Mandynek, de amit Travissel műveltél, komolyan mondom elképesztő. Nagyon jól csináltad. Hol tanultál meg így verekedni? Mert ugyan nem sok lányt látok verekedni és bunyózni, de kifejezetten látszik, hogy már profi vagy benne hiszen Travis még a kisujjával sem ért hozzád. Szóval gratulálok.
- Köszönöm, azt hiszem. Bár igazából nem akartam ennyire úgymond lesérteni, de felkaptam a vizet, mikor hozzám szólt. Az edző is mondta mindig bunkó, sokszor veletek is.
- Igen sokszor. Én nem nagyon bírom a srácot, de verekedni tud. Legalábbis eddig azt hittem senki sem tudná megverni, nemhogy egy lány. És ezt ne vedd sértésnek – tartotta maga mellé a kezeit, mintha le akarnám tartóztatni. – Végül is megérdemelte. Remélem nem lesz most már ilyen nagyképű és beképzelt bunkó, de ki tudja. Egyébként fogsz járni?
- Igen. Azért is jöttem megnézni, de ha már ott voltam gondoltam kipróbálom próba szerencse elven.
- Akkor biztos nem fog fellengzősködni. Azt ugye tudod, hogy holnaptól kezdve egy ideig te leszel a téma a suliban?
- Miért lennék? Nem voltak sokan ott.
- Hidd el tapasztalatból mondom, de főleg azért is mert Mandy is ott volt. Eléggé pletykás – húzta el a száját.
- Jut eszembe. Van egy nagy rajongód – derültem fel, mert eszembe jutottak Mandy gondolatai.
- Sok van belőlük elhiheted, bár nem hiszem köztük van e az is akit valóban magam mellett szeretnék tudni. De kire gondolsz?
- Mandyre. Hallottam, hogy rajtad gondolkodik egyfolytában és siránkozik, mert nem veszed észre őt. Bár ezt nehezen hiszem el, mivel eléggé feltűnő jelenség – Nathen elkezdett nevetni és már én sem bírtam sokáig csatlakoztam hozzá.
- Igen ebben igazad van – nevetett továbbra is. – Régen észrevettem sajnos, de nem érdekel különösebben. Semmi vonzót nem találok benne.
- Hidd el megértelek.
- Volna kedved eljönni velem ma este a bunyóra? Jobban megszeretnélek ismerni.
- Milyen bunyóra?
- Úgy hallottam a Fekete Skorpiók itt vannak Los Angelesben és ma fognak bunyózni valahol – ekkor mind a kettőnknek jelzett a telefonja. Gyorsan előkaptuk a sajátunkat és megnéztük. Én Damientől kaptam, amiben azt írta – A Hoold street-en rendezik a bár alaksorában. Holnap, mivel valaki lebuktatta a mai helyszínt. - Bocsi, holnap. Szóval lenne kedved eljönni?
- Sajnálom, de más programom van. Talán majd máskor – küldtem felé egy mosolyt, hogy ne okozzak neki olyan nagy fájdalmat. Legalábbis remélem nem sikerült megbántanom. – Nem tudtam, hogy szereted őket.
- Pedig de. Eddig a bunyóik felén ott voltam. Persze nem mindenkinek tudom a nevét. Például van egy valaki, aki mindig kapucniban van még bunyó közben is. Rá vagyok a legjobban kíváncsi, ugyanis ő az egyetlen, aki még sosem veszített egy bunyót sem.
- És ki a kedvenced?
- Ez nehéz kérdés – vakarta meg a tarkóját. – Leginkább Tyler, Damien és Shepley. Persze, ha tudnám a kapucnis srácnak a nevét valószínűleg az ő nevét mondanám. Na, jó elárulok neked valamit, de esküdj meg, senkinek sem mondod el! – én erre csak bólogattam egy sort és persze a szám is felfelé görbült, mivel azt hiszi egy pasas vagyok. – Bunyó terén a Fekete Skorpiók úgymond a példaképeim – kémlelte a földet. Lehet zavarban van? Ez aranyos tőle.
- Miért pont ők? Hogy-hogy nem Travis, vagy valaki más az önvédelmi óráról?
- Mert ugyebár 12-en vannak azt hiszem, bár nem vagyok biztos benne.
- Nyugi, annyian vannak – mondtam, mielőtt elkezdene gondolkodni a banda tagjairól.
- Szóval mindegyik tagnak egyedi a mozgása. Szinte mindig tudnak valami újat bemutatni. Például Tyler sokszor poénként veszi ezt az egészet és a verekedés közben röhög – erre igazat adtam magamban, mivel teljesen úgy szokott lenni, ahogy mondja. – Aztán ott van Shepley, aki mindig megfigyeli az ellenfelet és körülméri a lehetőségeit. Ronan pedig, a saját feje után megy és az sem nagyon érdekli ki vagy mi az ellenfele, csak verje szét. Aztán ott van Jeremy, aki sokszor használ bokszosoknak való védelmet és támadást. Szóval érted. Travis mindent úgy csinál, ahogy a nagy szabálykönyvben le van írva. Nincs semmi egyediség benne. A keze remekül szögbe van mérve ütéskor is. Csak ezért ilyen jó, mert nem akar újat tanulni. Én pedig igen.
- Nem gondoltam volna, hogy ennyi mindent tudsz róluk. És teljesen egyetértek veled. Én is ezért tudtam simán megverni Travist, mivel kiszámítható volt – rántottam meg a vállam. Lehet ezt nem is kellett volna mondani?! Most el fog kezdeni kérdezősködni, miért tudok bunyózni? Remélem nem.
- Te az első napodon, nem egy Damien nevű sráccal jöttél, aki miatt Mandy kivágta a hisztit?
- De. Miért kérdezed? Ismered te is?
- Ja, bocsi nem. Csak eszembe jutott. Egyébként hova is tartottál ilyen nagy gyorsasággal? – vonta fel a szemöldökét.
- Az orvosiba. Tudod, ahova Travist cipeltétek.
- Hát, nem akarlak elkeseríteni, de teljesen rossz irányba mész – nevetett fel.
- Ez nem vicces – bokszoltam bele a vállába játékosan. – Na jó, talán egy kicsit. – nevettem én is el magam.
- Gyere elkísérlek – biccentett a fejével, hogy kövessem. Az oda út eléggé bonyolult volt, mikor és hova kell lefordulni, úgyhogy inkább nem folytattam a megjegyzését. – Ez lenne az – állt meg egy fehér ajtó előtt. – Nekem most vissza kell mennem az önvédelmire, remélem boldogulsz.
- Igen, most már remélem én is, hogy menni fog.
- Szia Miro, örültem a találkozásnak – intett, majd a folyosón távolodva beleolvadt a szürke nadrágja a folyosó végén lévő homályba.
- Szia. Én is – mondtam, bár már csak magamnak inkább. Az ajtó felé fordultam és bekopogtam. Egy halk ’szabad’-ot hallottam a túloldalt és benyitottam. Travis feje be volt kötve és egy ágyon feküdt, ahol épp a vérnyomását mérte, gondolom a suli doki.
- Jó napot.
- Szervusz. Segíthetek valamiben?
- Igen. Travis állapota felől érdeklődnék. Súlyosan megsérült.
- Hát, szerencsére csak enyhe agyrázkódása volt, így még bagadozva beszél. Viszont a leleteiben semmi rosszat nem találtam. Nem nagyon tudom ki venni mit szeretne mondani. Segítenél?
- Persze. Hogyan?
- Valami olyasmit motyog, hogy egy lány verte el. Nem tudom igaz-e, de Travist eddig még senki nem verte meg még a fiúk közül sem. Az iskolában, pedig nem ismerek ilyen harcos típusú lányokat – tette el a vérnyomás mérőt. Travis kicsit kómás fejjel felém nézett, majd hirtelen kitágultak a pupillái és a félelem tükröződött szemében.
- Csak bocsánatot szeretnék kérni – mentem közelebb hozzá. – Sajnálom Travis. Nem így akartam, de te provokáltál ki, mikor le ribancoztál. De én tényleg sajnálom Travis – hajtottam le szomorkásan a fejem. Én tényleg nem akartam sérülést okozni neki. Épp csak annyit akartam, hogy ne ribancozzon le.
- Meg….megbocsátok. És….sss….ajnálom….én……énis. – motyogta. Bágyadt arckifejezéssel. Arcára apró mosoly ült ki. Oda mentem hozzá és óvatosan megöleltem.
- Nem haragszom és köszönöm – suttogtam a fülébe, mivel már így is sokat hallott a doki. Vagy inkább nővér? Mindegy, sokat hallott ez a lényeg. – Gyógyulj meg hamar – pusziltam meg a homlokát és egy mosollyal az arcomon, egy köszönés után távoztam. Szerencsére innen hamar az előadó terembe értem, ahol a srácok már vártak rám. – Sajnálom, de nem találtam az orvosi szobát és közbe összefutottam Nattel és elbeszélgettük az időt és utána oda vezetett, mert kiderült teljesen rossz irányba megyek és Travistől bocsánatot kértem és akkor jöttem ide, amilyen gyorsan csak tudtam – fújtam ki a levegőt.
- Jól van. Azért néha levegő sem árt. – mosolygott Max. Ekkor George elkezdett nevetni. Mi csak felvont szemöldökkel néztünk rá.
- Kb a mondatod felét az és szó tette ki.
- Ez miért is ennyire vicces? – kérdeztem, ugyanis végkép nem értettem.
-  Nem tudom, de olyan jó – nevetett továbbra is. Nos, miután befejezte elpróbáltuk még kétszer a dalt.
- Szerintem jók leszünk – állt fel Max a dobok mögül. – Nekem viszont mennek kell, sziasztok majd holnap találkozunk – pakolta össze a cuccát és már ment is el.
- Én is megyek. – szóltam oda Georgenak.
- Rendben szia – ölelt meg majd vissza ült egy székre a gitárral a kezében. A folyosó rég kihalt már. Egy diák sem egy tanár nem volt még a közelben sem. Hirtelen hangokat hallottam mögülem. Gyorsan hátranéztem követ-e valaki, de senkit nem láttam. Már majdnem kimentem a suliból, mikor valaki megfogta a kezem. Meglepődtem és meg ijedtem, szóval reflexből ütöttem hátra egyet.
- Á. Ezt meg miért?
- Úristen! Nat…én sajnálom – léptem hozzá. Az arcáról levettem a kezét és egy nagy piros folt volt rajta. – Én…….én nem akartam, csak…….csak megijedtem és reflexből jött, én……..én……tényleg sajnálom – mondtam bűnbánóan. Éreztem, ahogy a könnycsatornáim megerednek egy kicsit és csillogni kezd tőle a szemem.
- Hé. Semmi baj – mosolygott. – Azt hittem direkt volt, mert valamivel megbántottalak, de így már értem. Sajnálom, hogy a frászt hoztam rád – húzta el olyan rosszfiúsan a száját. Ujjai a felkaromnál kezdtek el cirógatni majd lejjebb haladva a kézfejemen állapodtak meg, amit meg is fogott.
- Bi…biztos jól vagy? – fürkésztem az arcát. Eszembe jutott a piros foltról valami. Anya mindig egy puszit adott a sebeimre. Azt mondta, a puszi gyógyító erejű, ha attól kapod akit szeretsz. Nat arca felé közeledve lágyan érintettem ajkaimmal az arcát. Láttam mosolyra húzódik a szája.
- Most már jobb? – kérdeztem egy kicsit szégyenlősen. Talán el is pirultam egy kicsit. De miért pirultam volna? Nem értem magam.
- Sokkal – viszonozta a gesztusomat. – Mennem kell a húgomért, de majd holnap remélem találkozunk. - Engedte el a kezemet. Én is kiléptem a suli ajtón, csak persze ő a másik irányba indult el. Az utcán sem láttam már sok mindenkit és a gondolkodásom közepette hamar haza is értem. Az ajtón belépve hangokat hallottam a nappali felől. Ledobva a cipőm oda vettem az irányt. A srácok épp PS3-on játszottak valamit és röhögve kántáltak mindent.
- Sziasztok srácok – köszöntem egy kicsit hangosabban, hátha meghallja valaki. Sikertelenül köszöntem. Felcaflattam a szobámba és ledobtam magam az ágyamra. Szétnyúlva a plafont kezdtem el kémlelni, bár még egy legyet sem találtam.
- Na, mi a szitu? – huppant mellém Damien.
- Semmise, hulla vagyok a mai próbáktól.
- Tettem neked félre vacsit, mielőtt Jason az összeset befalta volna. Szóval öt palacsintát tudtam megmenteni.
- Elég az is köszi – felültem és az éjjeliszekrényemen találtam egy tálcát a vacsorámmal. Az ölembe vettem a tálcát és az ágytámlának támasztottam a hátam. A palacsinta nutellás volt, tejszínhabbal a tetején  és leöntve csoki sziruppal. – Finomnak néz ki – láttam neki a vacsorámnak. Damien mellém fészkelte magát és átölelt hátulról fél kézzel. Éreztem a lepkeháborút a gyomromban. Jót beszélgettünk a mai napról. Persze közben ellopott egy-egy falatot a palacsintáimból. Nevetve tettem az üres tálcát az éjjeli szekrényre. Fejemet a vállára hajtottam, míg a kezével az oldalamat cirógatta. Nagyot sóhajtottam és mélyen szippantottam be az illatát. Fejem búbjára adott puszit majd felállt. Kérdőn néztem rá.
- Kilenc múlt. Ideje aludnod is, hiszen holnap meghallgatás. Jó éjt Rona.
- Neked is Damien – mosolyogtam. Becsukta maga mögött az ajtómat és csend telepedett a szobámra. Felpattantam az ágyról és kiszedtem egy fehérneműt a fiókomból. Felkaptam még a pizsamámat és a fürdőszobába vettem az irányt. A zuhany alatt ellazultam. Imádtam alatta gondolkodni, mert kitisztította az elmém. Most éppen Damien körül jártak a gondolataim. Szembefröcskölt hirtelen a csap, mire észhez tértem. Kimásztam a zuhany alól és magam köré csavartam a törölközőt. Megmosakodtam, lemostam a sminkem, fogat mostam és amit még kell. A pizsamámat felvéve az ágyamba bújtam. Damien körül forgó gondolataim hamar az álmok világába repítettek.

Award

Ezermillió és még annál is több Bia Joynak, akitől megkaptam a harmadik díjamat is.

Szabályok:
1. Írj magadról 11 dolgot!
2. Válaszolj 11 kérdésre!
3. Írj 11 kérdést!
4. Küld tovább 11 embernek!

11 dolog:
1. Nem vagyok maximalista.
2. Idén töltöttem a 14-et.
3. A kisebb kilátókban tériszonyom van, de amúgy a magas helyeken nincs.
4. Kedvenc gyümölcsöm az alma.
5. Nem vagyok jó a reál tárgyakból sajnos.
6. Utálom a brokkolit.
7. Kedvenc állatom a gepárd és a tigris.(Sose tudtam dönteni közöttük.)
8. Szeretnék egyszer eljutni Brazíliába.
9. Imádom a fényképeket.
10. Szeretnék egyszer tandemet ugrani.
11. Nincsen bakancs listám.

Válaszaim:
1. Hány éves korodban árulták el/jöttél rá, hogy a Mikulás nem létezik?

Én még mindig azon az elven vagyok, hogy létezik, csak Finnországban lakik és soha nem látta senki. Persze tudom, hogy nem létezik csak szeretem az ilyen meséket.
2. Kaptál már virgácsot?

Igen, sajnos 2x is az oviba.
3. Melyik a kedvenc ünneped?

A szülinapom, hiszen akkor olyan energiabombának érzem magam és felszabadultnak.
4. Milyen sportokat szeretsz játszani?

Kézilabda, foci.
5. Milyen sportokat szeretsz nézni?

Inkább űzni szeretem a sportokat, mint nézni, de a Real vs. Barca meccsek kihagyhatatlanok számomra.
6. Melyik a kedvenc tantárgyad?

A tesi.
7. Melyik tanár gyűlöl a legjobban?

Sajnos pont a matek.
8. Hogyan vélekedsz az internetről?

Nem tudom hogyan érted ezt a kérdést, de azért próbálok rá válaszolni. Bizonyos mértékig jó és rossz is. Anyukám legnagyobb szerencséjére nem sokat függök a gépen és az interneten. Mégis kicsivel több a jó hatása a rossznál.
9. Miért kezdted meg a blogolást, mi ösztönzött erre?

A barátnőm, és nem bántam meg. Szeretek kiskorom óta fogalmazásokat írni, próba szerencse alapon pedig  neki kezdtem a blogolásnak.
10. Azok közül a helyek közül, ahol már jártál a szülővárosodon kívül, melyik a kedvenced?
Miskolc-tapolca, imádom a barlangfürdőjét.
11. Szoktál leckét írni?

Igen, de van olyan tantárgy amiből nem minden órára csinálom meg. Rossz szokásom sajnos, amin próbálok változtatni.

Kérdéseim:

1.Ösztönzött valami vagy valaki a blogírásra?

2. Vannak olyan barátaid, akiket az interneten ismertél meg?

3. Kipróbálnád a bunge-jumping - ot?

4. Ha lehetne 3 kívánságod mi lenne az?

5. Tornacipő vs. balerina cipő?

6. Miért pont az?

7. Mit tennél, ha kiderülne, nem írhatnál soha többet?

8. Melyik a kedvenc tantárgyad?

9. Szoktál puskázni?

10. Mi a véleményed a blogomról?

11. Bírod, ha kritizálnak valamiért?

Küldöm:

1. Kitty Hegedűs

2. Claire

3. Vanessa 

4. Abbie C.

Chapter 01.

Drága olvasóim!
Nagyon örülök, hiszen már akkor volt 3 feliratkozóm, mikor még csak a prológus sem volt fent. A blog már kapott 3 díjat is, amiért különösen is boldog vagyok. És hát itt is van, a mára beígért első rész. Remélem tetszeni fog nektek és továbbra is olvasni fogjátok a történetemet. Jó olvasást hozzá!

xx.Elody

Szeptember 1.
The first day

Egy hangos zajra riadtam fel álmomból. Az éjjeli szekrény felé nyúltam, hátha ott hagytam tegnap este a mobilomat. Kivételes szerencsémre ott volt. Felvettem és megnéztem az időt. Fél hét múlt pár perccel. Csak most vettem észre a dátumot. Ma kezdem az új sulit. Biztos itt is lesznek külön csoportok, ahova beletartozhatsz. Általában a legtöbb gimiben van. Külön a menők, a nyomik, a lányok, és a fiúk. Persze a lányok közben messziről hódítják a fiúkat, miközben szinte mindenüket kiteszik a ruha alól. Felültem és lerugdostam magamról a takarót. Kipattantam gyorsan az ágyból mielőtt visszaaludnék. A tükörképem visszapillantott rám, amint a tükör felé fordultam. Kinyitom az ajtómat és Tylert látom meg, amint rohan a folyosón aztán lefelé a lépcsőn.
- Te állat! Csak kapjalak el! – rohan utána Trenton. Ezek sose bírják szívatás nélkül egy napig sem. Visszafordulok és becsukom az ajtót. Vissza aludni úgysem tudok és nem is lenne helyes. Ismét kinyitom az ajtót, de most ki is megyek a szobámból, egyenesen a konyhába. Az asztalnál ott ül Shep, Nora, Ronan és Tyler.
- Reggelt – huppanok le az egyik forgó bárszékre a konyhapult másik oldalánál.
- Neked is – kántálták kórusban.
- Kérsz valamit reggelire? – érintette meg a vállam Nora.
- Bocsi, de egy falat sem megy le a torkomon. Viszont egy kávé jól esne, köszi.
- Mitől izgulsz? – szegezte rám a tekintetét Shep. Aztán hirtelen tört rá a felismerés. – Tényleg! Első nap a suliban.
- Én inkább börtönnek mondanám, mint sulinak. És egyébként sem lesz ma még nekem tanítás. Nem én vagyok az egyetlen, aki jelentkezett a suliba, szóval egy ilyen kisebb fajta meghallgatás lesz, hogy kik is kerüljenek be. Az előadó teremben tartják, de csak pár tanár meg az igazgató lesz ott.
- Úgyis bekerülsz – adott puszit hátulról az arcomra valaki. – Tehetséges vagy és jó hangod is van. Kell ennél több?!
- Köszi srácok, de azért még izgulok.
- Nincs miért, nyugi – ült le mellém Damien. – Egyébként szívesen elkísérlek. Persze csak, ha nem zavar.
- Azt megköszönném – küldtem felé egy mosolyt. – Legalább nem kell egyedül lennem.
- Ácsi! Csak elkísérlek és annyi. Én nem megyek suliba. Az a te dolgod.
- De van egy nagyobb gondunk is – tett le elém egy csésze kávét Nora. – Tegnap egy kicsit keresgéltem a neten és nem is gondoltam volna, de híresebbek vagyunk mint hittem. Főleg itt Los Angelesben. A Fekete Skorpiók itt nagy hírnévre tettek szert és a tagjainak is tudják a nevét, sőt azonnal fel is ismernek minket. Ja és van egy csomó rajongó táborunk a bunyók miatt. Persze mindenkinek megvan a saját kedvence, így hát rengetek kisebb rajongó klubbot hoztak létre. Nem tudom felismernék - e Damient vagy Ronát.
- Csak ti szólítotok Ronának. A suliban Miro leszek, nem pedig Rona és ennyi – tettem hozzá.
- Ezt viszont vedd fel és mindig hord, nehogy kiszúrják a jelünket – dobott elém egy csöves kesztyűt Tyler. A kesztyű sima fekete volt. Ujjai szinte majdnem teljesen levágva, ráadásul balkezes volt a kesztyű, ami pont kapóra jött mivel a bal kézfejünkön hordjuk a jelet.
- Kösz – vettem fel. – Egyébként mit műveltél megint Trentonnal?
- Mi? Én? Az ég világon semmit! Miért?
- Mer reggel mikor kinyitottam az ajtót előttem rohantál le a lépcsőn, utánad Trentonnal aki azt kiabálta, hogy idézem Te állat! Csak kapjalak el!.
- Ja, hogy arról beszélsz. Semmi különöset, csak egy kis apróság és egy kis testvéri szeretet - mosolygott bájosan, mint egy ovis, aki rossz fát tett a tűzre.
- Biztosan! De én most mentem készülődni – ittam ki a csésze alján lévő utolsó cseppet is. Betettem a mosogatóba és a szobámba mentem. Bekapcsoltam a laptopomat és míg betölt, gondoltam rendbe szedem magam. A fürdőszoba felé vettem az irányt. A fürdő, ami a szobámhoz tartozott aprócska volt és nem is ilyen fullos, viszont lerobbantnak sem mondható. Volt benne egy zuhanyzó, egy wc és egy mosdókagyló. Felette egy kisebb szekrény, ami kívül tükör volt. Megmostam az arcom hideg vízzel, majd fogat is mostam. Hajam kifésültem, szememet pedig szemceruzával kihúztam. Tettem még fel egy kis szempillaspirált is és késznek nyilvánítottam magam.

A szekrényembe kotorászva találtam egy sötét, szakadt rövidnadrágot, aminek a fele szegecsekkel volt kirakva. Hozzá egy sárga Guns ’N’ Roses pólót, rá pedig egy szürkés zöldes kardigánt, ha hidegebb lenne. Felvettem a fekete Conversem, vállamra kaptam az oldaltáskám - ami mostantól a sulis táskám – és a konyhába mentem ismét a többiekhez, csakhogy most már mindenki ott virított.
- Indulhatunk? – állt fel Damien.
- Persze – mosolyogtam rá. Odamentem bátyámhoz és egy puszit adtam arcára. – Majd jövök valamikor.
- Rona! – szólt utánam. – Próbálj ne verekedésbe vagy valami másba keveredni léci az első napom.
- Nem terveztem, de majd jön a balhé magától is – mondtam, majd lepacsiztam Tylerrel, mivel ezt ő szokta mondogatni, ha valami bajba kerül. – Próbálok kideríteni valamit, de nem hiszem, hogy ma már fog sikerülni. Sziasztok – búcsúztam el mindenkitől egy öleléssel. Damiennel elindultunk a csendes utcában. A szemben lévő házból is épp most lépett ki egy lány egy fiú társaságában. Furcsán megnéztek minket, aztán kocsiba szállva már el is hajtottak.
- Neked nem kéne ilyen kesztyűt viselned?
- Én csak egy pillanatra kerülök emberek közé, te pedig egész nap diákoktól hemzsegő folyosókon fogsz utat törni magadnak a termek felé, ahol újabb és újabb diákok várnak és..
- Jól van. Értem – vágtam gyorsan közbe, mert tudtam hosszú, nagyon hosszú monológ lett volna. Damien mindig is jól kitudta magyarázni magát bármilyen helyzetekből. A zsaruknak is kétszer, mikor be akarták vinni verekedés miatt. Sheppel való találkozása kapóra jött neki, mivel verekedhet és még pénzt is kereshet rajta. Az egyik bunyós klubban futottak össze, ahol hamar megkedvelték egymást. És én is hamar megkedveltem őt. Talán ő került a legközelebb hozzám a bandából, persze csak Nora után, mert hát ő mégis csak lány. Egyszer viszont véletlen meghallottam, hogy Damien és Nora beszélgettek a bátyámék szobájában, de az ajtó résnyire nyitva volt. Mindent elmondott Norának az érzéseit, a kétségeit hiszen nem tudta mit csináljon ilyen helyzetben. Szerelmes lett belém, de félt megmondani, hiszen nekem csak barátnak számított és félt Shepleytől is, hogy esetleg hátba támadásnak veszi. Azon az éjszakán elgondolkoztam. Sosem egy pasit láttam benne, hanem tényleg csak egy barátot. De most, hogy felnyílt a szemem eléggé helyesnek tűnt, sőt tetszett is. Viszont az is lehet szerelmes vagyok én is belé. Azóta többször átrágtam magam én is a kétségeimen az érzéseimen és vég kifejlettként azt kaptam, hogy többet érzek iránta, mint puszta barátság, de ez még nem is szerelem. Gondolat menetemből ő szakított ki.
- Megérkeztünk – állt meg előttem.
- Bekísérsz az igazgatóhoz léci? – próbáltam bociszemekkel ránézni, nem tudom sikerült e vagy sem, de végül beadta a derekát.
- Rendben, de csak odáig – azzal zsebre vágta a kezét és elindultunk befelé. Mikor beléptünk sokan furcsán néztek ránk, vagy csak végig mértek minket, aztán folytatták azt amit elkezdtek.
- Hol van az igazgatói? – súgtam Damien fülébe.
- Asszem a tornaterem folyosójánál kell végig menni, utána balra fordulsz és az első ajtó. De nem biztos.
- Bocsi – állítottam meg egy lányt, aki nagy keretes szemüveget viselt és fogszabályzót. Haja kócosan volt lófarokba kötve, mellkasa előtt a könyveket szorongatta két kézzel. – Nem tudod hol van a…
- Kérlek ne üss meg! – azzal elfutott.
- Hát ez furcsa volt – jegyeztem meg. Aztán, mintha meghűlt volna az előtérben a levegő. A túloldalról három lány csörtetett végig a folyosón, tetőtől talpig rózsaszínben. A középső, mint általában a fők előrébb volt a többitől. Előttünk álltak meg, majd a fő, aki nem mellesleg szőke is volt megszólalt nyávogós orrhangon. Azt nem tudom, mitől ilyen a hangja, de irritáló és lehet sok macskakaját evett gyerekkorában, ha ennyire ért a nyávogáshoz.
- Te nem Damien Demino vagy?
- Miért? – sötétült el a szeme Damiennek.
- Kaphatok aláírást? – villogtatta meg a műszempilláit.
- Minek kéne neked az én aláírásom? És honnan tudod a nevem?
- Nagy rajongód vagyok és irtó szexi vagy.
- Na, ebből elég – háborodott fel. Felém fordult adott egy puszit a homlokomra és a fülembe suttogva elköszönt tőlem. Azt is hozzá tette, hogy próbáljam, nem kinyírni ezeket a csajokat, ha véletlenül felidegesítenének. Bólintottam, majd én is adtam egy puszit az arcára búcsúzás képpen, majd ki is ment.
- Te meg ki a fene vagy? – méregetett lenéző pillantásokkal a barbi csajszi.
- Semmi közöd hozzá – vágtam hozzá flegmán. Az egész diáksereg egy emberként fordult felénk és vett körbe minket, majd kitágult pupilláikat meresztgették. Gondolom, nem sokan mertek visszaszólni még ennek a csajnak, ha így reagálnak az ilyenekre.
- Kérdeztem valamit, amire elvárom, hogy válaszolj. Egyébként minek neked egy fél kesztyű? Nincsen tél, te lúzer! – tette csípőjére a kezét. Na itt telt be a pohár. Mégis milyen jogon lúzerez le engem, ha még csak nem is ismer? Miért érdekli mit hordok és mit nem? Ha tehetném, nekiugranék, de nem teszem és megpróbálok Shepley kérésére nem első nap bajba keveredni. Ott lesz a holnapi nap is.
- Hallottam a kérdésed, nem kell felkapni a vizet pláza cica! Egyébként, meg semmi közöd hozzá mit miért veszek fel, ja és a nevemhez sincs semmi közöd – mondtam magabiztos mosollyal az arcomon. Felidézve magamat, nagyon visszafogtam magamat. – Most pedig mennem kell, de további jó napot és kellemes időtöltést a barbiházban – húztam gúnyos vigyorra a szám, majd keresztül vágtam magam a tömegen. A torna terem folyosójáról balra fordulva tényleg megtaláltam az irodát, ahonnan épp egy fiú jött ki. Eléggé az a laza rossz fiús stílusa volt. Mikor beakartam kopogni megszólalt.
- Bocsi, nem te mondtad, azt Mandynek az előbb a halban? – erre csak bólogatni tudtam, ugyanis mogyoró barna szemei rabul ejtették az enyémet. – Szép volt, eddig ezt még sosem tette meg senki, bár nem is merik. Te pedig még nem is ismered, szóval elismerésem. Ma kezdesz?
- Igen ez az első napom – találtam meg végre a hangom.
- Az jó. Melyik osztályba mész?
- 11.
- És a másik épületben leszel a kocka, vagyis az infó szakon, vagy itt a művészetiben?
- Dehogy megyek én kockulni! A művészetibe. És te melyik osztályba jársz? Mert gondolom neked nem ez az első napod.
- Én is annyi, mint te, ráadásul én is művészetibe. Szóval lehet osztálytársak leszünk – küldött felém egy féloldalas mosolyt.
- Nathen Jenson! Azonnal mars órára! – jött egy hatvanas éveiben járó nő felénk, fenyegetően mutogatva. Nyakán már erek dagadtak ki az idegességtől.
- Jobb lesz, ha megyek. Örültem, hogy megismertelek. Szia.
- Szia – intettem neki. Aztán erőt véve magamon bekopogtam az igazgató irodájának ajtaján.
- Bejöhet! – hallottam meg egy mély és rekedtes férfi hangot belülről. Félve benyitottam, és köszöntem.
- Jó napot.
- Áh. Ms.Logas, nagyon örvendek. Elnézését kérem, de nem ma lesz a meghallgatás. Egy kicsit újítottunk a dolgon. Szóval ez annyit takar, hogy párokban kell előadni valamit. Amit önök alkottak. Tegyük fel, hogy ez a valami egy dal lesz, de azt maguknak kell megírni, ugyanígy lehet egy színdarab is, csak persze azt elő kell adni.
- Kit kapok páromnak? Mikorra kell ezt megcsinálni?
- A párját mindjárt kisorsoljuk, ugyanis nem csak ketten vannak újak. Holnap után lesz a meghallgatás, addigra legyenek készen – tolta ki magát a gurulós székkel az asztaltól, majd felállt és felém lépett. Biccentett egyet a fejével, hogy kövessem. Az ölemben lévő táskámat a vállamra dobtam és követtem a dirit. Folyosókról folyosókra sodródtunk, az utat nem igen jegyeztem meg, de sebaj! Lesz rá még alkalmam. Az előadó terembe érve mindenki minket kezdet el nézni. Sokan voltak bent, gondolom mindenki új diák vagy esetleg újra bepróbál kerülni a művészi szakra. Bár ki tudja?! Az igazgató felment a színpadra míg én helyet foglaltam a harmadik sorban.
- Üdvözöllek benneteket. Mielőtt elkezdeném, tisztázok pár változás. Most csak párokba sorolok mindenkit és szerdán, azaz holnap után kerül sor a meghallgatásra. Mindenkinek elő kell adnia egy általa írt dalt, vagy színdarabot. A párok a következők – kezdett bele. Innentől már nem is nagyon figyeltem. Körbe néztem a termen és eléggé stresszes volt a helyzet, hiszen alig ült pár lány a teremben, szóval a tömeg nagyját a fiúk adták ki. Voltak, akik szimpatikusnak tűntek, viszont megakadt a szemem Mandyn és a két suhancán. Ezek mi a fenét keresnek itt?
- Azt utolsó három ember Max Horner, George Atalay, Maureen Logas. Hárman lesznek, mivel páratlanul vagyunk. Sok sikert a továbbiakban és a többi információt a bejárati ajtó melletti hirdetések között találják. Most pedig haza mehetnek, vagy álljanak neki gyakorolni. Szép napot mindenkinek – azzal lesétált a színpadról és elhagyta a termet. Nem tudom ki kicsoda, úgy hogy maximum tippelni tudom csak ki lehet Max és George.
- Bocsi, téged hogy hívnak? – érintette meg valaki a vállam.
- Miro Logas. És téged? Bocsi, titeket? – mert láttam ketten vannak.
- Én Max Horner vagyok ő pedig George Atalay. Nem tudod véletlenül ki az a Maureen Logas?
- Egyébként nagyon hasonlít a nevetek. – szólalt meg végre George is. Ezen csak felkacagtam, míg ők értetlen fejet vágtak.
- Én vagyok akit kerestek, de Mironak szólítsatok léci.
- Ja, oké. Akkor Miro van ötleted mit csináljunk a meghallgatásra?
- Nem kell elkapkodni haver. Mit szólnátok hozzá, ha most elmennénk hozzánk és megismerkednénk egy kicsit jobban? – mondta George.
- Nekem tetszik az ötlet és akkor közben is csinálhatjuk a feladatot – helyeselt Max is. Én csak egy igennel mentem utánuk. Az út csendesen telt nem szólalt meg egyikőnk sem, amit kicsit furcsállottam, de remélem jó fej srácok. Egy 15 perces séta után egy kertes házhoz értünk. George kinyitotta a kaput és mind a ketten udvariasan előre engedtek. Az ajtónál egy kicsit babrált a kulcscsomóval, de végül a házba is bejutottunk. Szép volt belülről is. Beinvitált minket a nappaliba, ahol leültünk a kanapéra, vagyis az én esetemben a fotelba.
- Kértek esetleg inni? Egyébként nyugodtan érezzétek magatokat otthon.
- Nem kérek köszi – huppant a kanapéra Max. – Szóval kezdem. Max Horner a nevem. Anyukámmal élek egyedül. Nincs testvérem és énekelek,dobolok. Azt hiszem ennyi elég is, mert a többit úgy is megtudjátok – mosolygott.
- Akkor én folytatom. George Atalay vagyok. Én a szüleimmel és a hibbant húgommal élek. Gitározok, de az elektromosat jobban szeretem, mint az akusztikusat. Néha szoktam dalokat írni, és egy magán iskolába jártam eddig.
- Úgy érzem én vagyok a következő – mosolyodtam el. Jobban belegondolva megrémültem ettől az ismerkedéstől. Én mit mondjak? Kivel élek? A Fekete Skorpiókkal és a bátyám barátnőjével? Szüleim nincsenek. Majdcsak összekaparok valami kis szösszenetet. Na, kezdjünk is bele. – Az én nevem Maureen Logas, de ne hívjatok így, mert ki nem állhatom. Most költöztem ide Los Angelesbe a bátyámmal és a barátnőjével, mivel velük élek. Szoktam én is dalokat írni és énekelni, de gitáron is játszom. Persze az éneklést eddig csak a zuhany alatt tettem meg, de mivel a bátyám, akit nem mellesleg Shepleynek hívnak, meghallotta és ebbe a suliba íratott be. Szerintem ennyi – fújtam ki a levegőt egy mosoly kíséretében.
- Már meg is van mit fogunk csinálni! – kiáltott fel Max. – Egy dalt adunk elő, amit ti megírtok, én pedig a dallamában segítek, mivel a dalíráshoz egyáltalán nem konyítok egy fikarcnyit sem.
- Jó ötlet – helyeseltünk mind a ketten. A délutánt továbbra is ismerkedéssel töltöttük, de közben a dalt is próbáltuk összerakni. Kiderült a srácokról, hogy nagyon jó fejek és még viccesek is. Azt is megtudtam, már régebb óta ismerik egymást. George megmutatta az egész házukat, ami nagyon szép volt. A tetőtérben voltak gitárjai, dobfelszerelése és minden ilyen egyéb, mint például mikrofon, hangfal, erősítő és egyéb hangszerek. Mint megtudtuk apukája zenész és hangszer boltja van a városban. Max a dobok mögé ült és játszott rajta egy kicsit.
- Várj! – mentem oda hozzá. – Játszd újra az előbbi ritmust – mutattam rá a dobokra. George arcán egy hatalmas mosoly jelent meg és odasétált az egyik gitárhoz. Felvette a ritmus és ő is elkezdett játszani a hangszeren. Jó volt a hangzás és a kivitelezés is. Elkezdtem a dallamra rázni a fejem, majd nekiálltam, csak úgy spontán valamit énekelni.

She lives in a fairy tale
Somewhere too far for us to find
Forgotten the taste and smell
Of the world that she's left behind

It's all about the exposure the lens I told her
The angles were all wrong now
She's ripping wings off of butterflies

Keep your feet on the ground
When your head's in the clouds

Well, go get your shovel
And we'll dig a deep hole
To bury the castle, bury the castle

Well, go get your shovel
And we'll dig a deep hole
To bury the castle, bury the castle

Para pa para pa para

- Ez nagyon jó. Mikor írtad? – tette le Max a dobverőket.
- Ez csak úgy jött. Most így hirtelen. Szokásom ilyet csinálni, ha meghallok egy dallamot akkor próbálok írni rá egy dalt.
- Ez elképesztő – jött mellém George is. – És a hangod is fantasztikus. Ezt a dalt szerinted sikerülne befejezni? Mert ez tökéletes lenne szerdára.
- Rendben szerintem is. Az eddigit leírom majd otthon egy papírra és próbálom folytatni, ha sikerül. Tudjátok hány óra? – kaptam a zsebemhez, amiben a telefonom lapult.
- 17:34. Miért menned kell? – mondta Max gyorsabban mint én.
- Igen, mennem kell.
- Gyere kikísérlek – kapta fel az asztalról a kulcsokat.
- Szia Max, örülök, hogy megismertelek – intettem neki egy utolsót. George kiengedett és tőle is hasonlóképpen búcsúztam. Haza felé bukdácsolva elgondolkodtam az új sulin és a verekedés is eszembe jutott. A suli hirdető tábláján délután láttam egy cetlit. Az volt ráírva, hogy önvédelmi óra, csak saját felelősségre. Lehet szerencsét próbálok benne. Persze csak akkor, ha nem valami ilyen kung-fu meg karate izéket, vagyis megadott mozdulatokat kell csinálni. Azt a bunyót szeretem igazán, amit mi csinálunk. Úgy mozgunk, ahogy szeretnénk és a saját magunk által kifejlesztett vagy esetleg saját magunk kitalált vagy épp ilyet láttál valahol mozdulatokat teszünk. Azt, amit a szívünk súg. Úgy ahogyan mi és csakis mi szeretnénk. Itt nincsenek szabályok, vagy rossz ütések. Olyat ütsz és oda és úgy, ahogy te akarod. Ezért is érzem ezt az egészet az életem részének. Ilyenkor szabadnak és önállónak érzem magam. Megfelelések nélkül, mert senki nem vár el tőlem semmit. Na jó, a többiek a bandából csak annyit, hogy ne verjenek el és ne legyen semmi komolyabb bajom, ugyanis volt már nem is egyszer sérülésem, ami a kórházba vezetett. Utáltam az utána lévő időt. Nem csinálhattam semmit, még a bunyókra se mehettem el, hanem mindig vigyázott rám valaki. De idén érzem valami jó sül ki ebből az egészből. Visszakanyarodva az önvédelmi órára, talán újabb trükköket, mozdulatokat taníthatnak nekem. Ki fogom próbálni az biztos. Észre se vettem, de már haza is értem. Az ajtón belépve ugyanaz az őrültek háza fogadott, mint mindig ilyenkor.
- Sziasztok – dobtam le magam a nappaliban lévő szőnyegre, mivel nem volt se a fotelben sem pedig a kanapén, de még az asztalon se.
- Hogy hogy ilyen későn jöttél? Amúgy milyen volt az első nap hugi?
- Próbáltam és ismerkedtem. Egyébként egész tűrhető. Ja, büszke lehetsz rám, mert nem kerültem semmilyen balhéba – húztam ki magam egy kicsit és emeltem fel büszkén  fejem,  de nem sokáig tartott, ugyanis előtört belőlem a nevetés. – Viszont az egyik csajnak megmondtam a magamét, amit nem nézett jó szemmel. Gondolom sose beszéltek még így vele. De a suliban már szinte bálványozzák a csajt és senki nem meri neki megmondani a magáét.
- Azzal akivel reggel összefutottunk? – vonta fel a szemöldökét Damien, mire válaszul bólintottam egyet. – Az egy hülye picsa! Ne is törődj vele, nem ér az annyit – legyintett.
- Bocsi srácok, de nekem most be kell fejeznem egy dalt és fáradt is vagyok, úgyhogy fent leszek, ha keresnétek.
- Rona várj! – kiáltott utánam Tyler. – Ne feledd, holnap bunyó. Tiéd a harmadik kör. A többit mi is csak holnap tudjuk meg, szóval suliban figyeld a telefonod. Valaki értesíteni fog SMSben.
- Rendben. És nem tudjátok ki lesz még a harmadik körben? – fordultam a nappali irányába hátha kapok választ. Mindenkitől egy nemleges fejrázást kaptam. Megrántottam a vállam és a szobámba mentem. A táskámból elővettem a dalos könyvem, magamat pedig az ágyra a párnák közé dobtam. A dal újra és újra átjárta a testem. A meglévő szöveget lefirkantottam egy új és üres lapra. Tovább játszadoztam az elmémben a hangokkal, mígnem írtam egy újabb versszakot, és így tovább. Nem tudom hol tartok a dalban, sőt még azt se tudtam hány óra van, de már nem bírtam tovább. Felálltam és a könyvemet az éjjeliszekrényre tettem. A szekrényből előszedtem a fehérneműm és egy bő pólót pizsama gyanánt. A fürdőben az ajtót magamra zárva álltam a zuhany alá. Éreztem, ahogyan a víz langyos, olykor pedig forró cseppjei bőrömet melengetik. Tusolás után megmostam az arcom és a fogamat is. Sminklemosóval leszedtem a szememre rakott szemceruzát és társát a szempillaspirált. Amint a fürdőszoba ajtót kinyitottam, látszódott hogyan keveredik a párás levegő a szobáéval. Keresztül menve a kisebb felhőképződményen, bezuhantam az ágyba és lecsuktam a szemem. Nem kellett sokáig várnom, míg elalszom, hiszen nagyon fáradt voltam.

Award

Drága olvasóim!
Most nem résszel jöttem, de ígérem holnap már fel is teszem a várva várt első részt. Jó hétvégét mindenkinek. És megérkezett a 2. díjam is, amiért hálás vagyok Xana

Szabályok:

1. Írj magadról 10 dolgot!

2. A jelölő minden kérdésére őszintén kell válaszolni!

3. Tegyél fel te is 10 kérdést jelöltjeidnek!

4. Küld tovább 10 embernek (visszaküldeni nem lehet)!

                                                                      

10 dolog magamról:

1.A testvérem és köztem 13 és fél év van.

2. Imádok sportolni.

3. Kedvenc színészem Johnny Depp.

4. Szeretem a rock zenét.

5. Nem tudok fejlécet csinálni, akármennyire is szeretnék.

6. A Végzet Ereklyéi sorozatot olvasom.

7. Szeretek rajzolni, de sose tudom mit is kéne.

8. Kedvenc tantárgyam a tesi.

9. Sokat szoktam olvasni és sok könyvem is van.

10. Amikor megkaptam ezt a díjat, itt vigyorogtam a képernyő előtt, mint egy tejbe tök.

Válaszaim:

1. Melyik a kedvenc országod?

Brazília

2. Miért?

Egyszerűen elvarázsol a hely maga. Nagyon szeretnék eljutni oda egyszer.

3. Nézel focit?

Inkább játszom, mint nézem, de természetesen a Barca vs. Real meccsek kihagyhatatlanok.

4. Kedvenc zenekarod?

Green Day, System Of A Down, Three Days Grace

5. Mióta blogolsz?

Ez az első, szóval hivatalosan 2013.10.01.

6. Akarsz más történetet is írni?

Igen szeretnék majd később.

7. Miért szeretsz blogolni?

Mosolyt csal az arcomra az, hogy az olvasók jó véleménnyel vannak a blogomról.

8. Melyik városba szeretnél eljutni?

Rio de Janeiro, viszont Londonba is szívesen kimennék egyszer. Paris és New York is kihagyhatatlan a számomra, bár kétlem, hogy valaha el jutok oda sajnos.

9. A lány vagy fiú bandákat kedveled jobban?

Nem tudok dönteni.

10. Kedvenc sorozatod?

Így jártam anyátokkal, Született feleségek, Teen Wolf

Kérdéseim:

1. Vannak már jegyeid idén a suliba?

2. Kávé vagy kakaó?

3. Miért?

4. Voltál már nagyon cikis helyzetekben a barátaid előtt?

5. Pikkel rád valamelyik tanár?

6. Szeretnél új történetet kezdeni?

7. Mi adott ötletet a történeted elkezdéséhez?

8. Írás közben szoktál zenét hallgatni?

9. Szoktál olvasni?

10. Mi a kedvenc könyved?

Küldöm:

1. Katy

2. Abbie C.