Chapter 07.

Drága olvasóim!
Először millió bocsánat és sajnálat a rész késéséért. Másodszor pedig köszönök nektek mindent, hogy bár egy jó ideje nem jött új bejegyzés, ti még is vissza-vissza látogattatok a blogra. Harmadszor pedig annyit szeretnék mondani, amit bizonyára azok fognak a legjobban megérteni, akik írnak valamilyen blogot, vagy csak maguknak otthon, de az a lényeg, hogy az ihlethiánnyal sajnos nem könnyű dolgozni. Részben ezért is késtem a résszel. Utólag még annyit szeretnék mondani nektek, hogy akármennyi ideje nincs rész, nincs vége a blognak, míg nem írom ki valamilyen formában, hiszen úgy érzem, tartozok nektek ennyivel, hogy tájékoztassalak benneteket. A következő fejezet nem tudom mikor lesz kész és mikor rakom fel, de minél hamarabb szeretném. Jó olvasás ehhez a részhez.

Elody.xx

Date
I hope that you remember me

A csoszogásom visszhangzott az egész folyosón. Akármerre mentem, szinte minden nővér, orvos mosolyogva és jókedvűen köszönt minden első találkozásnál. A legjobb kapcsolatom Dr. Mayflowerrel alakult ki. Igen sok belső információ van a birtokában, amiből párat megoszt velem, és minden egyes információ a kettőnk hét pecsétes titka. Például az egyik legfontosabb számomra az, hogy nem önmagam vagy a baleset miatt feküdtem ennyit kómában. Állítólag valaki naponta többször is a bekötött infúziómba fecskendezett egy olyan szert, amitől tartós kómaságban tartott. Saját gyártmány lehetett, ugyanis ilyesmiről nem sokan halottak még. Az orvos, aki le akart kapcsolni a gépekről, az utóbbi időben felszívódott, vagy, ha úgy tetszik, akkor eltűnt. Senki sem tudja biztosra miért és hogyan. Valaki szerint felmondott, míg mások szerint kirúgták. Volt olyan is, aki váltig állította, hogy látta a reptéren elutazni a családjával. Érdekes állítások, az már biztos. Dr. Mayflowerrel kutakodtunk ennek a dokinak egy kicsit a szekrényében és az iratai között, miután elment. Sok különös dolgot fedeztünk fel. A legtöbb ilyen nyomféle kacat, felvilágosított minket, hogy eddig minden jel arra utal, ő tartott engem kómában. Több száz ilyen fecskendőt találtunk a szekrényében eldugott titkos kis retesz mögött dobozokba rendezve, sőt pár már üres is volt, ami valószínűleg a szervezetembe került. Infatilis viselkedés merül fel bennem gyanúként, de lehet valamilyen bosszúvágy hajtotta a megölésemhez. Általa rám törnek az emlékek. A sötét és a hideg. Szinte újra éreztem a húsomba vágott kötelek és bilincsek rideg, fájdalmas érintését, a vérem ízét a számban, a fekete alak közeledését a folyosón, a nyirkos pincét, ahol fogva tartottak. Olyan távolinak tűnt minden, mintha már több évtizede történt volna, de néha olyan közelinek érzem ezt az egészet, mintha most is ott lennék a koromsötét pincében, hallva valakit, aki egy Cloude nevű fickót kérdezget rólam, az életemről, és a banda tagjairól.

- Jól érzed magad? – Rántott ki szavaival a valóságba Dr. Mayflower. – Sápadt vagy és vérzik az orrod. – Nyomott gyorsan egy zsebkendőt a kezembe. Éreztem, ahogyan a meleg, kissé izzó vérem végig melengeti a hideg, fagyos orrjárataimat. Elnézést kérve kimentem a mosdóba. Egyből ami a kezeim közé került, azzal itattam fel a vért, mert egyre jobban ömlött az orromból. A törülköző türkizkék színe, most vérvörösen csillogott az ablakon beszűrődő napfényben. A vér súlya lehúzta a kezemben tartott törülközőt, mire egy újabb után nyúltam. Magamban imádkoztam, hogy múljon már el, de nem történt semmi. Kopogás ütötte meg a fülemet, amit egy hang követett.
- Minden rendben Maureen?
- Persze – kiáltottam ki, de mielőtt tovább folytattam volna, Dr. Mayflower lépett be.
- Jesszusom! – Kapott a szája elé mindkét kezével. – Azonnal hívok egy orvost! – Azzal a lendülettel, ahogy bejött, már ki is ment. A másodpercek óráknak tűntek, míg egyre jobban kezdtem szédülni, végül a dolgok is egyre homályosabbak kezdtek lenni. Úgy éreztem elhagy az erőm és a föld is közelebb kerül hozzám. Az egyensúlyom megbicsaklott, a testem végig feküdt a vértócsán, végül csak egy nagy ütést éreztem a fejemnél és egy furcsa koppanó hangot hallottam…

*

Ismét a réten voltam. A nap fényesebben sütött, mint a múltkor. Olyan érzésem támad, a sugarakat megérintem, de átfolyik a fény sugara a tenyeremen.
- Hát megint eljöttél? – A hangot meghallva körbefordulok, de nem látok senkit.
- Ki vagy?
- Remélem, emlékszel még rám– Egy pillangó fénybe lett, amiből az ismert fehér ruhás lány lett. – Ismét eljöttél. Mi célból?
- Én…..én csak itt termettem, mert az előbb még a kórházban voltam – mutattam magam mögé, mintha ott lenne az előbb említett helyiség.
- Minden okkal történik. És úgy látom, valami nyomja a szívedet – nézett mélyen a szemembe.
- Sok dolog jár mostanában az eszembe. Úgy érzem, ebben az időszakban hatalmas lelki próbatételeknek vagyok kitéve. Egyik borzasztóbb hír jön a másik után. Már akkor teljesen ki voltam készülve lelkileg, amikor meghallottam a bátyámmal, Sheppel mi történt. Aztán ott van Damien, aki teljesen kétértelműen viselkedik. A balesetem előtt azt hittem olyan kapcsolatunk van, ami több mint barátság, viszont kevesebb mint szerelem. Az ápolónő mondta, hogy míg én kómában feküdtem, a legtöbbször ő látogatott meg, majd egyre kevesebbszer jött, végül egyáltalán nem lehetett látni a közelemben. – Megkönnyebbülten ültem le a fűbe. Úgy éreztem, mintha tisztább lenne a lelkiismeretem azzal, hogy ezeket a gondjaimat megoszthattam valakivel. Könnyebbnek, talán boldogabbnak is éreztem magam.
- A boldogság ott van, ahol megtaláljuk, nem pedig ott, ahol keressük. – Felnéztem rá és elmosolyodtam.
- Már egy jó ideje minden reggel találok egy virágcsokrot az éjjeliszekrényen – folytattam a mesélést. – Mindegyikre egy-egy papír cetli van feltűzve, amire különböző mondatok vannak írva. Néha rejtélyesek, néha bókolók, néha pedig csak ilyen tipikus „Jobbulást” üzenetek. A nővérek sem tudják, ki hozza be nekem reggelenként.
- Nem is sejted ki lehet az? – Egy fejrázással tudtára adtam a válaszomat, ami nemet jelentett. – Gondold végig a rejtélyes és a bókoló üzeneteket is. Nézd meg minden szempontból ezt az ügyet, és hidd el, hamar rájössz a megoldásra. – Végre ő is rám mosolygott, majd nagy fénypompában újra az a törékeny pillangó lett belőle. Elgondolkodtam, ki járhat be hozzám olyan sokat. Az ápolónők szerint a legtöbbet a testvérem, és a barátnője járt nálam. A listán Rhett és Jace a következők. Szóval négyük között kell lennie a megoldásnak. Hirtelen egy kisebb szellő csapott meg, amitől kirázott a hideg. A napot borús felhők takarták el, majd egy villám csapott pár centivel mellém, mire megnyílt alattam a föld. Éreztem, ahogy zuhanok a sötétségbe, be kellett látnom innen nincs kiút..

Chapter 06.

Drága olvasóim!
Tudom rengeteget kések a részekkel, amit tényleg nagyon sajnálok, viszont nem fogom nektek felsorolni, hogy miért, hiszen nem érdekel senkit. Ezt a részt már egy ideje befejeztem, viszont még most sem vagyok vele megelégedve, az átírások után sem. Az előző fejezethez kevesebb visszajelzést kaptam, mint amennyit eddig. Talán valami gond van? Írd meg! Viszont nagyon hálás vagyok a több, mint 5300 oldalmegjelenítésen. Tényleg nagyon örültem neki. Nem is húznám tovább az időt, következzen a rész. Remélem nektek tetszik. Jó olvasást.

Elody.xx

Date
Life or Death

Egy hét ismét eltelt. Shepley egyre rosszabbul lett. Legyengült a szervezete és a lelki állapota sem az egészség felé hajlott. Nem evett és nem aludt. Egy élőhalottnak érezte magát. Szeretett volna ezen változtatni, de amint rávette magát az evésre, görcs támadt torkában és képtelen volt akármit is lenyelni. Az alvás hiányát a rémálmok okozták. Mikor átkerül az álomvilágba, rémképek jelennek meg előtte és egyre csak üldözik a rosszabbnál rosszabb teremtmények és a halál. Ha éppen nem ezektől retteg álmában, akkor szeretett kishúga kerül előtérbe, amint ott fekszik a kórházban és csövek lógnak ki belőle. Ez a látvány mindig felkavarja a lelkivilágát. Ajtócsapódásra eszmélt fel. Valaki hátulról a nyaka köré fonta a kezeit, úgy húzta magához közelebb, majd Shepley arcára lágy csókot nyomott.

- Jobban vagy? – suttogta a kellemesen csengő hang a fülébe.
- Szerinted? – fordult hátra Shep. Szemei alatt az ismerős lila karikák uralkodtak. Nora kezét megfogva, az ölébe húzta szerelmét. Átkulcsolta kezeit a derekán, majd csókot nyomott nyakára. A figyelmét újra a húgára terelte, de amint ránézett az ágyon fekvő Ronára, sós könnyek csípték a kialvatlanságtól szenvedő szemeit. Újra nyitódott és csukódott az üvegajtó, amin Damien, Rhett, Jared, és Jason léptek beljebb. A hozott virágokat vázákba tették, majd az elhervadtakat a kukába dobták. Mindenki leült ott, ahol hely volt. A gondolataikba mélyedve figyelték a külvilágot. Shepley szemeiből egyre sűrűbben potyogtak a sós könnyek, amit az ölében ülő barátnője próbált vigasztalással visszatartatni. A csendet egy telefon hangos csörgése zavarta meg. Gazdája elnézést kérve kiment a kórteremből, majd felvette a kissé hangos hangokat hallató szerkentyűt.
- Már egy hete jelentened kellett volna Cloude!
- Tudom, de..
- Ha tudod, akkor miért nem tetted?
- Én csak..
- Tudod mit?! Nem érdekelnek a magyarázataid. Hogy állsz a küldetéssel?
- Jobban, mint hinnéd. A felbérelt emberek jó munkát végeztek, a lány még mindig kómában van.
- Remek. Amint magához tért, újabb beszélgetésre lesz szükség a cellában. Remélem, emlékezetes hely marad neki.
-  Viszont még nem árulhatom el ki is vagyok valójában. Mit szólna hozzá, ha megtudná, a vér szerinti testvére vagyok, ugyanazoktól a szülőktől?
- Megértem aggodalmad lényegét, de előbb-utóbb az is ki fog derülni. Az elrablását leszervezem a következő jelentésedig, neked annyi a dolgod, hogy vond el a banda figyelmét, míg mi elvisszük a lányt. Értetted mi a feladatod?
- Tisztán és érthetően. Ne aggódj, rám biztosan nem fognának gyanút, hiszen jóba lettem mindenkivel, legfőképpen a Logas testvérekkel.
- Nem aggódom – nyomta ki a hívó fél. Bűntudat marta belülről, hiszen a beépülése alatt megkedvelt mindenkit és fáj neki, hogy hátba szúrja őket, sőt, talán szó szerint is. Legjobban viszont a szíve fájdult bele ebbe az egészbe, hiszen beleszeretett a lányba. Meglepődött magán, hiszen most hallja először ezt önmagától. Végre sikerült saját magával szembe néznie és bevallhatta érzéseit. De volt ez a nagy gond, hiszen másnak nem adhatta tudtára, főleg nem a szíve kiválasztottjának. Gondolata e körül forgott, hiszen ez a szerelem halálra van ítélve, mivel a saját testvérébe szeretett bele. Ugyan a lány nem tudott erről a testvéri kapcsolatról, mégsem szabadott hagynia, hogy az érzelmei irányítsák cselekedeteit. A telefont zsebébe csúsztatta és visszament a terembe. Belépésekor szinte érezte a meghűlt levegőt, amit az orrán át szívott be, majd hűtötte le kissé a tüdejét is. Elfoglalta az eddigi helyét az egyik széken és meredten bámult maga elé. Ahogy végignézett a szobában lévőkön, akaratlanul is egy apró, halvány mosoly kúszott arcára. Emlékek képei terítették be elméjét. A legszebb emléke tizennégy évesen született meg. Ekkor csókolózott először. Fogadásból történt ugyan az egész, mégis melegséggel tölti el a fagyos szívét, akárhányszor is emlékszik vissza. A személy, akivel megtörtént, maga volt az angyal. Boldog idők voltak azok. Bárcsak mostanra is ezek az érzelmek lepték volna el az egész bandát, akkor nem kéne aggódni azért, hogy Rona felébred e valaha és a miatt se kéne aggódni, hogy Shepley lelkileg összeomlik e vagy sem. Sőt a többiek egészségi állapota felől sem kéne. Az ajtó susogó hangjára mindenki odaszegezte a fejét, ahol az orvos lépett be, papírokkal tömött kézzel. Reménykedve várták a jó hírt, ami sajnos nem jött el.
- Rossz hírt kell közölnöm önökkel. Maureen állapota stabil, ezért feltehetőleg fel kellett volna már ébrednie. Valami komplikáció történhetett, mivel ilyenkor a sérültek már hazafelé készülődnek. Sajnálom, de a Maureent életben tartó gépeket le kell kapcsolnunk. Az is közrejátszik, hogy rengetegen szenvednek kisebb-nagyobb sérüléseket, ami miatt szükségünk lenne az eszközökre. Egy hetet adunk még neki, de egy hét múlva délben lekapcsolják a gépeket. – Azzal már ki is ment. A döbbenet és a megrázkódtatás pánikszerűen született meg a banda között. Shepleynek a torkán akadtak a szavak. A könnyek sem találták meg a helyes utat a szemében, ugyanis annyira ki voltak száradva könnycsatornái, alig pár csepp gördült le az arcán. Hirtelen elkezdett remegni a keze, majd az egész teste. Levegő után kapkodva zuhant a földre. Teste remegve rázkódott a földön fuldokolva. Nora azonnal ott termett mellette és próbálta szólongatni. Rhett kirohant a kórteremből és egy orvost próbált keríteni mihamarabb.
- Mi történt? – Lépett be az egyik ügyeletes orvos, Rhettel a nyomában. A következő személy, aki belépett az ajtón, az egy nővér volt, aki egy injekciós tűt tartott a kezében. Az orvos azonnal beadta a nyugtatót Shepley számára. A remegése kezdett enyhülni, és a levegőt is egyre normálisabban vette, mígnem teljesen megszűntek a tünetek, a szemei pedig lecsukódtak.

*

Ez a hét is gyorsan elszállt, ami a remény elvesztését is jelentette egyben. Rona semmi jelet nem adott az állapota változásáról, vagyis még mindig kómában fekszik. Shepleyre egyre gyakrabban törtek rá a rohamok, ami csak rosszabbodott a napok múlásával. Az orvosok megengedték neki, hogy a testvérével legyen az utolsó órákban. Belépett a már ismerős helyiségbe, majd egy széket húzott az ágy mellé. Leült és húga kezébe tette kezét. Sóhajtott egy mélyet, végül szaggatottan fújta ki a levegőt.
- Nem tudom hallasz e most, de kérlek adj egy apró jelet. Akármi lehet, akár mozdítsd meg az ujjadat, vagy nem is tudom, csak adj okot arra, hogy még élsz. – Zokogás lett úrrá a testén. Hüvelykujjával lágyan cirógatta Rona kézfejét. Alig észrevehetően, milliméterenként emelkedtek rázkódva fel a lány ujjai. Shepley gyenge szorítást érzett, amire azonnal felkapta a fejét. Hirtelen jött be Dr. Kilani, aki egyből a gépeket szúrta ki céljául.
- Várjon! – Szólt Shep a nőre. – Hadd mutassak előtte valamit. Kérem, tegye a kezét a húgom tenyerébe. – Tette, amit kértek tőle, hiszen ő még látta a reményt ennek a szegény lánynak a sorsában. Belecsúsztatta, majd ő is gyenge szorítást érzett.
- De ez lehetetlen – suttogta maga elé. A másik keze azonnal rátalált az ágy melletti piros gombra, ami azon nyomban jelzett a kórház dolgozóinak…

Chapter 05.

Drága olvasóim! Tudom nem hozok sűrűn részeket, amiért röstellem magamat. Hárman is írtatok nekem ez ügyben. Az előző fejezethez pedig nagyon örültem a komiknak és a pipáknak. Az oldalmegjelenítésékről meg ne is beszéljünk, hiszen mindjárt 4500 lesz, amiért ismét nagyon hálás vagyok. A barátnőm egy új blogot kezdett Kitaszítva címmel. Remélem páran benéztek hozzá is. Jó olvasást a részhez és hallgassátok közbe a zenét is.

Elody.xx

Október ?
Visions, Thoughts, Sounds

Walking Dream

- Már egy hónap eltelt, Törpe! Ideje lenne felébredned… Ne hagyj cserben…

- Kérlek, Rona… Fel kell ébredned! Egyedüli lányként nem bírom. Szükségem van rád.

- Tudod titkon mindig is reméltem többet érzel irántam, mint barátság, csak úgy, mint én irántad.

- Nem hiszem, hogy ez lenne a megfelelő pillanat, de bűntudatom van, hiszen hála neked én kevesebbel is megúsztam, viszont nekem kellene most itt feküdnöm, nem pedig neked.

*

Hangok, mindig azok a hangok. Képek sohasem, csak a sosem szűnő, mindig a fejembe kúszó hangok. Azt akartam, hogy vége legyen. Pihenni akartam, de ők nem hagyták. Valami puhán feküdtem. Jó érzés volt. Szerettem azt gondolni, hogy tényleg létezik mennyország a felhők felett, és én ott heverészek. Csak azok a hangok ne zargattak volna. Amikor kómában van az ember – mert ugyebár sokszor hallottam másoktól, hogy abban vagyok, csak azt nem tudom még, mitől – minden összemosódik. Olyan, mintha megállna az idő, az események összefüggéstelenül követik egymást.  Mintha egy felettünk álló személy alaposan megkavarná az életünket, hogy aztán egy-egy darabkát odavetve, esélyt adjon a rendbehozatalra.

*

Valami nedveset érzek az arcomon, sőt már a kezem alján is. A hátam alatt is ugyan ez az érzés. Esne az eső a hátam alatt? Vagy egy tóba fekszem? Kinyitottam a szemem, amit azonnal meg is bántam, mert a szemem bánta a hirtelen jövő fényt. Újra próbálkoztam, de rájöttem, hét ágra süt a nap. Az arcomon éreztem valamit lefolyni, így hát odanyúltam, hogy letöröljem. Esőcseppre, esetleg könnycseppre számítottam. Viszont ez más volt. Vörös és bordó keverékének a színeiben úszott az az egy csepp. Mit sem törődve vele, a víz alá tettem a kezem, hogy megmossam vele az arcom. Amint bele néztem, éreztem, ahogyan elsápad az arcom és falfehérré változik. Gyorsan felültem, de már nem tartottam ezt olyan jó ötletnek, ugyanis egy vértócsa kellős közepén feküdtem. Úgy éreztem itt az ideje felállni, de valaki vagy valami nem így gondolta. Egy súly telepedett a mellkasomra, ami arra ösztönzött feküdjek vissza. Erőlködésem ellenére is, teljesítettem. Hirtelen pehelykönnyűnek éreztem magam, mintha szárnyalnék. Egy kéz ragadott meg és húzott fel a földről. Mikor már talpon voltam körül néztem, de nem várt meglepetés ütötte meg a szemem. A testem ott feküdt mellettem. A további meglepő dolgok kiküszöbölésének gondolatából egy árny zavart meg. Lassan battyogott felém a fény erdejéből. Barna haja hosszan omlott a válla alá. Ahogy közelebb és közelebb ért hozzám, annál élesebben rajzolódtak ki körvonalai. Enyhén göndör haja kiemelte arcvonásait. Kék szeme csak úgy csillogott a fényben. Úgy éreztem, mintha valami vonzana hozzá. Lenéztem esetlen testemre, majd erőt véve magamon a lány felé indultam. Észrevette, hogy megindultam felé, ezért irányt változtatott, oda ment, ahonnan jött. Vagyis abból a nagy fehérségből. Úgy vonzott magához a fény, mint éjsötét éjszakában a bogarakat. Valami ellenállhatatlanul kötött hozzá. Minél jobban ellenálltam, annál inkább csak szippantott befelé. Odaértem, ahol kezdődik, de nem tudtam kivenni mégis mi lehet ez. Óvatosan próbáltam ujjbegyeimmel hozzáérni, de valami bentről megragadta a karomat és berántott…

*

Egy réten feküdtem. A nap gyönyörűen sütött, a madarak csiripeltek, minden olyan vidámnak és igazi életerejűnek látszott. Néha, mikor előjön az infatilis énem ilyen helyeken képzelem el az életem a „boldogan éltek, míg meg nem haltak” verzióval a végén. Persze ez sosem volt a valóság, hiszen sötét a múltam, amire nem szívesen emlékezek vissza, vagy ha szeretnék is, akkor se tudok, hiszen olyan kicsi voltam, hogy alig pár emlékképen van abból az időből. A legtöbbet is Shep mesélte, de ilyenkor mindig elérzékenyültem és elöntött a bűntudat mardosó íze, hogy miattam történt minden. Shepley természetesen megvigasztalt és ő segített ki a bajokból. Ezért képzeltem erre a rétre magamat, mert itt szabad voltam és eltűnt a vállamról a gondok súlya. Ahogy a tekintetemet végig szántottam az egész réten, ismét feltűnt a lány. Futásnak iramodtam, ugyanis tudnom kellett ki ő.
- Ki vagy? – futottam kiabálva utána, de ő se kép, se hang, ment a saját ösvényén tovább. Láttam amint a rét széléhez, az erdőhöz ér, mire gyorsítottam lépteimen. Nehéz volt így futni, hogy közben egy földig érő ruhában voltam, ami vér és bordó szín keverékében pompázott. De hogy került rám?
Időm sem volt ezen agyalni, hiszen a lányt elnyelték a fák és az erdő mélye. Ismét gyorsítottam a tempómon. Az erdőbe beérve hirtelen sötétség nyomta el a napsütötte rét keltett életerejét. A fák és sötét égbolt félelmet keltett bennem. Ködtenger futott végig a talajon, magába süllyesztve a lábaimat is. A lány a köd közepén tűnt fel, mintha belőle jönne. Ahogy lépett, úgy haladt vele az egész.
- Miért követtél? – Jogosnak találtam a kérdését. Ezzel csak az volt a baj, hogy még én sem tudtam rá a választ.
- Nem tudom…..Egyszerűen éreztem, hogy tudnom kell ki vagy.
- Kapocs.
- Tessék?
- Ezt így hívják.
- Mit is?
- Te egy matriarcha vagy. Közülük is egy érző, ami egy kezdő pozíció. Tudtad, hogy nem egyedül vagy ebben a városban? Sőt, eléggé sokan is, bár a 95%-a túlnyomó életében emberként viselkedett, szóval nekik a lelkük mélyén található ez a képesség.
- Ezt meg honnan tudod? Várj, kitalálom. Te sem vagy hétköznapi ember. De akkor mi vagy? És mi hol vagyunk? Meghaltam? Vagy, ha álmodom, akkor hogyan kerültél az álmomba?
- Vérfúria vagyok és egyáltalán nem haltál meg. Legalábbis egyelőre. Te most éppen egy köztes állapotban vagy élet és halál között. Látom csábított a rétnek a világa. Ezt a hibát kell magadban megtalálni és kiiktatni, hogy minél előbb kijuss innen, különben sose fogsz visszatérni az élők közé.
- De hol keressem ezt a hibát? Ha kiiktattam hogyan tudok innen kijutni? És egyáltalán hogyan kell kiiktatni ezt a hibát?
- Ami következik, abból ered, amit itt látsz. Sajnálom, a válaszok készen vannak. Csak jól kell kérdezned.
- Ez mégis mit jelent?
- Nézz mélyen önmagadba. – Lábam körül oszlani kezdett a köd, majd egy villanással megszűnt létezni. A lány a ködbe burkolózva eltűnt. Semmi nem maradt a helyén, sőt semmi nem bizonyította, hogy itt járt. Egyedül maradtam. Visszaindultam a rét irányába, azon agyalva, vajon hogyan juthatok ki innen.

Award + Information + IMPORTANT

Drága olvasóim!
Most sem résszel jöttem, de van egy meglepetésem számotokra. Mivel írtam ahhoz a prológusnak írt izében - mert az biztos nem prológus- ,hogy inkább egy ilyen bemutatkozásos iromány. Kedvet kaptam hozzá a hétvégén és írtam egy normális prológust, amit a menüpontoknál meg is találhattok. Remélem elnyeri a tetszéseteket és hagytok magatok után pár nyomot, amit eddig is megtettetek, szóval nagyon, de nagyon hálás vagyok nektek érte. De most következzék a díj.

A díjat köszönöm Destiny Hope!

Szabályok:

- Köszönd meg annak, akitől kaptad!

- Írj 10 dolgot magadról!

- Válaszolj 10 kérdésre!

- Tegyél fel 10 kérdést!

- Küldd tovább 5 bloggernek

10 dolog magamról:

1. Most éppen törit magolok.

2. Imádom a romantikus könyveket.

3. A szívemen, az a számon.

4. Nyolc évesen kaptam egy rózsaszín fényképezőt, amit a mai napig használok.

5. Egyik kedvenc együttesem a Linkin Park.

6. Kedvenc színem a fekete.

7. Nem tartozik a kedvenceim közé ez a nem tudom hány dolgot írj magadról.

8. Van egy 4 évvel fiatalabb öcsém, akivel focizni szoktunk.

9. Ki nem állhatom a reál tárgyakat.

10. Ide fogalmam sincs mi a fenét írjak.

Válaszaim:

1. Mióta blogolsz?

Szeptember óta.

2. Kedvenc könyved?

 Juss Accardo - Touch

3. Kedvenc országod?

Talán Franciaország.

4. Miért szeretsz blogolni?

Mert jó látni, hogy valaki/knek tetszik az, amit írok és így biztatást is kapok olyanoktól is, akik nem ismernek személyesen.

5. Kedvenc hónapod?

Június.

6. Miért?

Mert akkor kezdődik a nyári szünet és a szülinapom is abban a hónapban van.

7. Szereted a telet?

Igen.

8. Mióta ismered a legjobb barátod/barátnőd?

Nem tudom. Talán születésem vagy csak ovi óta.

9. Melyik megyében élsz?

Hajdú-Bihar megye

10. Nézni fogod a foci vb-t?

Természetesen igen.

Kérdések:

1. Mit jelent neked az írás?

2. Szeretsz fényképezni?

3. Ha visszafordíthatnád az időt megtennéd csak azért, hogy változtass rajta?

4. Ha választanod kéne egy szuper erőt mit választanál?

5. Ha egy napra elcserélhetnéd az életedet megtennéd?

6. Ha igen, kivel cserélnél?

7. Kinek szurkoltál az X Factor-ba?

8. Vagy nem is nézted?

9. Fogod nézni a Való Világ-ot?

10. Az eddigieket is nézted?

Küldöm:

Szandra Orbán

Cleo Farelly

Award

Megkapta a blog a 4. díját is, amiért hálás vagyok nagyon Lora

Szabályok: 

1.Írj 10 dolgot magadról.

2.Válaszolj a 10 kérdésekre.

3.Tegyél fel 10 kérdést.

4.Küld tovább 5 bloggernek.

10 dolog magamról

Szeretem a karácsonyt, bár sajnálom az ideit, hiszen egyáltalán nem volt karácsonyi hangulat +10 fokban.

Kedvenc zeném jelenleg a Read all about it.

Kedvenc színészem Johnny Depp.

Sok könyvem van.

Néha a semmin is nevetni tudok sírásig.

Nagyot néztem, mikor megkaptam a díjat, nagyon meglepett.

Most éppen FOB-Where did the party go-t hallgatok.

A ByTheWay-nek szurkoltam az x faktorba.

A szünetben elkezdtem nézni a Vámpírnaplókat.

Utoljára a Futótüzet láttam a moziban.



10 válasz
-Mióta írsz?Miért kezdted el?
Harmadikos voltam, mikor egy mesét kellett írni magyarból. Akkor tetszett meg nagyon, hiszen minden úgy történt, ahogy én szerettem volna. Ezután verseket írtam, de leginkább csak magamnak. Két éve vált hobbimmá az írás. Egyszerűen imádok írni, hiszen úgy érzem egy sajátos világban vagyok akkor, amit saját magam formáltam.
-Olvasod a blogomat?Ha igen Daniel vagy Will a jobb?
Igen olvasom, az egyik kedvenc blogom. Mind ketten a szívem csücskei ( ha lehet ilyet mondani), de nekem inkább Daniel mellett szól a voksom.
-Kik támogatnak az írásban?
A barátnőim és anyukám. ( rajtuk kívül nem  is tudja más, hogy írok)
-Melyik szereplőddel tudsz a legjobban azonosulni?
Nem kifejezetten pont eggyel tudok azonosulni, mivel több szereplő közt 'osztottam' ki a tulajdonságaimat, de ha választani kéne, akkor Miro és Clary. ( Clary még nem jött képbe a történetben)
-Szoktál saját tapasztalatokat beleírni a blogodba?
Igen, nagyon is sokat.
-Mi szokott megihletni?
Mikor mi. Ez lehet egy dal, egy idézet, esetleg egy olvasott történet apróbb részlete.
-Mi a véleményed rólam?
Nem igazán ismerlek, de szimpatikusnak talállak. :)
-Sportolsz valamit?
Igen, focizok, kézilabdázok, és rockizok.
-Álom úticél?
Nincs. Inkább egy világ körüli utazás.
-Ha választhatnál milyen szupererőt választanál?
Nem is tudom. Talán láthatatlanság vagy gondolatolvasás.

10 Kérdés
Milyen zenéket szeretsz leginkább?
Szoktál novellákat írni?
Mi ad ihletet egy-egy novella megírásához?
Elítélsz valakit a külseje alapján?
Milyen volt az első suli napod?
Milyen könyvet olvastál utoljára?
Gondolkodsz egy újabb történeten,a mit szívesen osztanál meg újabb blogon?
Hogyan telt a karácsonyod?
Kakaó vs forrócsoki?
Hol szoktál általában szereplőket találni a történetedhez?

Akiknek küldöm
Amelia Finnick 
Dorothy Large 
Sun