Chapter 07.

Drága olvasóim!
Először millió bocsánat és sajnálat a rész késéséért. Másodszor pedig köszönök nektek mindent, hogy bár egy jó ideje nem jött új bejegyzés, ti még is vissza-vissza látogattatok a blogra. Harmadszor pedig annyit szeretnék mondani, amit bizonyára azok fognak a legjobban megérteni, akik írnak valamilyen blogot, vagy csak maguknak otthon, de az a lényeg, hogy az ihlethiánnyal sajnos nem könnyű dolgozni. Részben ezért is késtem a résszel. Utólag még annyit szeretnék mondani nektek, hogy akármennyi ideje nincs rész, nincs vége a blognak, míg nem írom ki valamilyen formában, hiszen úgy érzem, tartozok nektek ennyivel, hogy tájékoztassalak benneteket. A következő fejezet nem tudom mikor lesz kész és mikor rakom fel, de minél hamarabb szeretném. Jó olvasás ehhez a részhez.

Elody.xx

Date
I hope that you remember me

A csoszogásom visszhangzott az egész folyosón. Akármerre mentem, szinte minden nővér, orvos mosolyogva és jókedvűen köszönt minden első találkozásnál. A legjobb kapcsolatom Dr. Mayflowerrel alakult ki. Igen sok belső információ van a birtokában, amiből párat megoszt velem, és minden egyes információ a kettőnk hét pecsétes titka. Például az egyik legfontosabb számomra az, hogy nem önmagam vagy a baleset miatt feküdtem ennyit kómában. Állítólag valaki naponta többször is a bekötött infúziómba fecskendezett egy olyan szert, amitől tartós kómaságban tartott. Saját gyártmány lehetett, ugyanis ilyesmiről nem sokan halottak még. Az orvos, aki le akart kapcsolni a gépekről, az utóbbi időben felszívódott, vagy, ha úgy tetszik, akkor eltűnt. Senki sem tudja biztosra miért és hogyan. Valaki szerint felmondott, míg mások szerint kirúgták. Volt olyan is, aki váltig állította, hogy látta a reptéren elutazni a családjával. Érdekes állítások, az már biztos. Dr. Mayflowerrel kutakodtunk ennek a dokinak egy kicsit a szekrényében és az iratai között, miután elment. Sok különös dolgot fedeztünk fel. A legtöbb ilyen nyomféle kacat, felvilágosított minket, hogy eddig minden jel arra utal, ő tartott engem kómában. Több száz ilyen fecskendőt találtunk a szekrényében eldugott titkos kis retesz mögött dobozokba rendezve, sőt pár már üres is volt, ami valószínűleg a szervezetembe került. Infatilis viselkedés merül fel bennem gyanúként, de lehet valamilyen bosszúvágy hajtotta a megölésemhez. Általa rám törnek az emlékek. A sötét és a hideg. Szinte újra éreztem a húsomba vágott kötelek és bilincsek rideg, fájdalmas érintését, a vérem ízét a számban, a fekete alak közeledését a folyosón, a nyirkos pincét, ahol fogva tartottak. Olyan távolinak tűnt minden, mintha már több évtizede történt volna, de néha olyan közelinek érzem ezt az egészet, mintha most is ott lennék a koromsötét pincében, hallva valakit, aki egy Cloude nevű fickót kérdezget rólam, az életemről, és a banda tagjairól.

- Jól érzed magad? – Rántott ki szavaival a valóságba Dr. Mayflower. – Sápadt vagy és vérzik az orrod. – Nyomott gyorsan egy zsebkendőt a kezembe. Éreztem, ahogyan a meleg, kissé izzó vérem végig melengeti a hideg, fagyos orrjárataimat. Elnézést kérve kimentem a mosdóba. Egyből ami a kezeim közé került, azzal itattam fel a vért, mert egyre jobban ömlött az orromból. A törülköző türkizkék színe, most vérvörösen csillogott az ablakon beszűrődő napfényben. A vér súlya lehúzta a kezemben tartott törülközőt, mire egy újabb után nyúltam. Magamban imádkoztam, hogy múljon már el, de nem történt semmi. Kopogás ütötte meg a fülemet, amit egy hang követett.
- Minden rendben Maureen?
- Persze – kiáltottam ki, de mielőtt tovább folytattam volna, Dr. Mayflower lépett be.
- Jesszusom! – Kapott a szája elé mindkét kezével. – Azonnal hívok egy orvost! – Azzal a lendülettel, ahogy bejött, már ki is ment. A másodpercek óráknak tűntek, míg egyre jobban kezdtem szédülni, végül a dolgok is egyre homályosabbak kezdtek lenni. Úgy éreztem elhagy az erőm és a föld is közelebb kerül hozzám. Az egyensúlyom megbicsaklott, a testem végig feküdt a vértócsán, végül csak egy nagy ütést éreztem a fejemnél és egy furcsa koppanó hangot hallottam…

*

Ismét a réten voltam. A nap fényesebben sütött, mint a múltkor. Olyan érzésem támad, a sugarakat megérintem, de átfolyik a fény sugara a tenyeremen.
- Hát megint eljöttél? – A hangot meghallva körbefordulok, de nem látok senkit.
- Ki vagy?
- Remélem, emlékszel még rám– Egy pillangó fénybe lett, amiből az ismert fehér ruhás lány lett. – Ismét eljöttél. Mi célból?
- Én…..én csak itt termettem, mert az előbb még a kórházban voltam – mutattam magam mögé, mintha ott lenne az előbb említett helyiség.
- Minden okkal történik. És úgy látom, valami nyomja a szívedet – nézett mélyen a szemembe.
- Sok dolog jár mostanában az eszembe. Úgy érzem, ebben az időszakban hatalmas lelki próbatételeknek vagyok kitéve. Egyik borzasztóbb hír jön a másik után. Már akkor teljesen ki voltam készülve lelkileg, amikor meghallottam a bátyámmal, Sheppel mi történt. Aztán ott van Damien, aki teljesen kétértelműen viselkedik. A balesetem előtt azt hittem olyan kapcsolatunk van, ami több mint barátság, viszont kevesebb mint szerelem. Az ápolónő mondta, hogy míg én kómában feküdtem, a legtöbbször ő látogatott meg, majd egyre kevesebbszer jött, végül egyáltalán nem lehetett látni a közelemben. – Megkönnyebbülten ültem le a fűbe. Úgy éreztem, mintha tisztább lenne a lelkiismeretem azzal, hogy ezeket a gondjaimat megoszthattam valakivel. Könnyebbnek, talán boldogabbnak is éreztem magam.
- A boldogság ott van, ahol megtaláljuk, nem pedig ott, ahol keressük. – Felnéztem rá és elmosolyodtam.
- Már egy jó ideje minden reggel találok egy virágcsokrot az éjjeliszekrényen – folytattam a mesélést. – Mindegyikre egy-egy papír cetli van feltűzve, amire különböző mondatok vannak írva. Néha rejtélyesek, néha bókolók, néha pedig csak ilyen tipikus „Jobbulást” üzenetek. A nővérek sem tudják, ki hozza be nekem reggelenként.
- Nem is sejted ki lehet az? – Egy fejrázással tudtára adtam a válaszomat, ami nemet jelentett. – Gondold végig a rejtélyes és a bókoló üzeneteket is. Nézd meg minden szempontból ezt az ügyet, és hidd el, hamar rájössz a megoldásra. – Végre ő is rám mosolygott, majd nagy fénypompában újra az a törékeny pillangó lett belőle. Elgondolkodtam, ki járhat be hozzám olyan sokat. Az ápolónők szerint a legtöbbet a testvérem, és a barátnője járt nálam. A listán Rhett és Jace a következők. Szóval négyük között kell lennie a megoldásnak. Hirtelen egy kisebb szellő csapott meg, amitől kirázott a hideg. A napot borús felhők takarták el, majd egy villám csapott pár centivel mellém, mire megnyílt alattam a föld. Éreztem, ahogy zuhanok a sötétségbe, be kellett látnom innen nincs kiút..