Chapter 05.

Drága olvasóim! Tudom nem hozok sűrűn részeket, amiért röstellem magamat. Hárman is írtatok nekem ez ügyben. Az előző fejezethez pedig nagyon örültem a komiknak és a pipáknak. Az oldalmegjelenítésékről meg ne is beszéljünk, hiszen mindjárt 4500 lesz, amiért ismét nagyon hálás vagyok. A barátnőm egy új blogot kezdett Kitaszítva címmel. Remélem páran benéztek hozzá is. Jó olvasást a részhez és hallgassátok közbe a zenét is.

Elody.xx

Október ?
Visions, Thoughts, Sounds

Walking Dream

- Már egy hónap eltelt, Törpe! Ideje lenne felébredned… Ne hagyj cserben…

- Kérlek, Rona… Fel kell ébredned! Egyedüli lányként nem bírom. Szükségem van rád.

- Tudod titkon mindig is reméltem többet érzel irántam, mint barátság, csak úgy, mint én irántad.

- Nem hiszem, hogy ez lenne a megfelelő pillanat, de bűntudatom van, hiszen hála neked én kevesebbel is megúsztam, viszont nekem kellene most itt feküdnöm, nem pedig neked.

*

Hangok, mindig azok a hangok. Képek sohasem, csak a sosem szűnő, mindig a fejembe kúszó hangok. Azt akartam, hogy vége legyen. Pihenni akartam, de ők nem hagyták. Valami puhán feküdtem. Jó érzés volt. Szerettem azt gondolni, hogy tényleg létezik mennyország a felhők felett, és én ott heverészek. Csak azok a hangok ne zargattak volna. Amikor kómában van az ember – mert ugyebár sokszor hallottam másoktól, hogy abban vagyok, csak azt nem tudom még, mitől – minden összemosódik. Olyan, mintha megállna az idő, az események összefüggéstelenül követik egymást.  Mintha egy felettünk álló személy alaposan megkavarná az életünket, hogy aztán egy-egy darabkát odavetve, esélyt adjon a rendbehozatalra.

*

Valami nedveset érzek az arcomon, sőt már a kezem alján is. A hátam alatt is ugyan ez az érzés. Esne az eső a hátam alatt? Vagy egy tóba fekszem? Kinyitottam a szemem, amit azonnal meg is bántam, mert a szemem bánta a hirtelen jövő fényt. Újra próbálkoztam, de rájöttem, hét ágra süt a nap. Az arcomon éreztem valamit lefolyni, így hát odanyúltam, hogy letöröljem. Esőcseppre, esetleg könnycseppre számítottam. Viszont ez más volt. Vörös és bordó keverékének a színeiben úszott az az egy csepp. Mit sem törődve vele, a víz alá tettem a kezem, hogy megmossam vele az arcom. Amint bele néztem, éreztem, ahogyan elsápad az arcom és falfehérré változik. Gyorsan felültem, de már nem tartottam ezt olyan jó ötletnek, ugyanis egy vértócsa kellős közepén feküdtem. Úgy éreztem itt az ideje felállni, de valaki vagy valami nem így gondolta. Egy súly telepedett a mellkasomra, ami arra ösztönzött feküdjek vissza. Erőlködésem ellenére is, teljesítettem. Hirtelen pehelykönnyűnek éreztem magam, mintha szárnyalnék. Egy kéz ragadott meg és húzott fel a földről. Mikor már talpon voltam körül néztem, de nem várt meglepetés ütötte meg a szemem. A testem ott feküdt mellettem. A további meglepő dolgok kiküszöbölésének gondolatából egy árny zavart meg. Lassan battyogott felém a fény erdejéből. Barna haja hosszan omlott a válla alá. Ahogy közelebb és közelebb ért hozzám, annál élesebben rajzolódtak ki körvonalai. Enyhén göndör haja kiemelte arcvonásait. Kék szeme csak úgy csillogott a fényben. Úgy éreztem, mintha valami vonzana hozzá. Lenéztem esetlen testemre, majd erőt véve magamon a lány felé indultam. Észrevette, hogy megindultam felé, ezért irányt változtatott, oda ment, ahonnan jött. Vagyis abból a nagy fehérségből. Úgy vonzott magához a fény, mint éjsötét éjszakában a bogarakat. Valami ellenállhatatlanul kötött hozzá. Minél jobban ellenálltam, annál inkább csak szippantott befelé. Odaértem, ahol kezdődik, de nem tudtam kivenni mégis mi lehet ez. Óvatosan próbáltam ujjbegyeimmel hozzáérni, de valami bentről megragadta a karomat és berántott…

*

Egy réten feküdtem. A nap gyönyörűen sütött, a madarak csiripeltek, minden olyan vidámnak és igazi életerejűnek látszott. Néha, mikor előjön az infatilis énem ilyen helyeken képzelem el az életem a „boldogan éltek, míg meg nem haltak” verzióval a végén. Persze ez sosem volt a valóság, hiszen sötét a múltam, amire nem szívesen emlékezek vissza, vagy ha szeretnék is, akkor se tudok, hiszen olyan kicsi voltam, hogy alig pár emlékképen van abból az időből. A legtöbbet is Shep mesélte, de ilyenkor mindig elérzékenyültem és elöntött a bűntudat mardosó íze, hogy miattam történt minden. Shepley természetesen megvigasztalt és ő segített ki a bajokból. Ezért képzeltem erre a rétre magamat, mert itt szabad voltam és eltűnt a vállamról a gondok súlya. Ahogy a tekintetemet végig szántottam az egész réten, ismét feltűnt a lány. Futásnak iramodtam, ugyanis tudnom kellett ki ő.
- Ki vagy? – futottam kiabálva utána, de ő se kép, se hang, ment a saját ösvényén tovább. Láttam amint a rét széléhez, az erdőhöz ér, mire gyorsítottam lépteimen. Nehéz volt így futni, hogy közben egy földig érő ruhában voltam, ami vér és bordó szín keverékében pompázott. De hogy került rám?
Időm sem volt ezen agyalni, hiszen a lányt elnyelték a fák és az erdő mélye. Ismét gyorsítottam a tempómon. Az erdőbe beérve hirtelen sötétség nyomta el a napsütötte rét keltett életerejét. A fák és sötét égbolt félelmet keltett bennem. Ködtenger futott végig a talajon, magába süllyesztve a lábaimat is. A lány a köd közepén tűnt fel, mintha belőle jönne. Ahogy lépett, úgy haladt vele az egész.
- Miért követtél? – Jogosnak találtam a kérdését. Ezzel csak az volt a baj, hogy még én sem tudtam rá a választ.
- Nem tudom…..Egyszerűen éreztem, hogy tudnom kell ki vagy.
- Kapocs.
- Tessék?
- Ezt így hívják.
- Mit is?
- Te egy matriarcha vagy. Közülük is egy érző, ami egy kezdő pozíció. Tudtad, hogy nem egyedül vagy ebben a városban? Sőt, eléggé sokan is, bár a 95%-a túlnyomó életében emberként viselkedett, szóval nekik a lelkük mélyén található ez a képesség.
- Ezt meg honnan tudod? Várj, kitalálom. Te sem vagy hétköznapi ember. De akkor mi vagy? És mi hol vagyunk? Meghaltam? Vagy, ha álmodom, akkor hogyan kerültél az álmomba?
- Vérfúria vagyok és egyáltalán nem haltál meg. Legalábbis egyelőre. Te most éppen egy köztes állapotban vagy élet és halál között. Látom csábított a rétnek a világa. Ezt a hibát kell magadban megtalálni és kiiktatni, hogy minél előbb kijuss innen, különben sose fogsz visszatérni az élők közé.
- De hol keressem ezt a hibát? Ha kiiktattam hogyan tudok innen kijutni? És egyáltalán hogyan kell kiiktatni ezt a hibát?
- Ami következik, abból ered, amit itt látsz. Sajnálom, a válaszok készen vannak. Csak jól kell kérdezned.
- Ez mégis mit jelent?
- Nézz mélyen önmagadba. – Lábam körül oszlani kezdett a köd, majd egy villanással megszűnt létezni. A lány a ködbe burkolózva eltűnt. Semmi nem maradt a helyén, sőt semmi nem bizonyította, hogy itt járt. Egyedül maradtam. Visszaindultam a rét irányába, azon agyalva, vajon hogyan juthatok ki innen.